Szövetség az Életért: Délerdélyben!

Nyomtatás

ImageMinden, ami van, az egymásra találásból született. Mondhatnám úgy is, hogy találkozásból, befogadásból, szeretetből jöttünk létre. A napfény rátalált a földre, amely befogadta fényét melegét, élet fakadt belőle. A sejtek egymásra találtak, létrejött, kibontakozott, eszmélve tudatra ébredt az élet, és simogatja, formálja, tovább teremti a világot. A különböző civilizációk az egymásban testvérre találó emberek, embercsoportok nagy családja. Az összetartozás tudata népeket szült, amelyek értékeket teremtettek. Világunk darabjaira hull, ha ez a találkozás, összetartozás megsérül. Minden bűn az elfordulásból, elzárkózásból fakad, amely kérlelhetetlenül a halálba torkoll.

 Az idők teljességében, a betlehemi barlangban találkozott Isten az emberrel, a szeretet parancsában szövetséget kötött az Ég a Földdel. Isten azt akarja, hogy egy akol legyen és egy pásztor, hogy mindnyájan egymásra találjunk. Ahogyan a II. Vatikáni Zsinaton az Egyház megfogalmazta: a cél az, hogy az emberiség olyan családot alkosson, amelyben minden ember egymásnak testvére.

A magyar nemzet tudatosan vállalt szövetségből származik: Hét törzs vérszerződést kötött, és ebből a kölcsönös elfogadásból, befogadásból született a nemzetünk. Ugyanez a szolidaritás, egymás kölcsönös elfogadása, a szeretet szüli a kisebb emberi közösségeinket, a családjainkat is.

A Szent Ferenc Alapítvány, nagy családunk – mely mindenki felé nyitott – ezt az életadó szeretetből vállalt szövetségkötést létével ünnepli minden nap. Negyven helységben működnek azok a bentlakó és napközis otthonaink, amelyekben közel 1500 gyereknek ez a szolidaritás ad otthont, kenyeret, életet. Arra biztatom, kérem a munkatársaimat, hogy minden évben, május hónapban, minden házban tudatosan ünnepeljük meg a találkozást, az egymásra találást, a szeretetből vállalt szövetséget. Ez alkalommal szeretnénk, különösképpen a végzős gyermekeink előadásaival megmutatni a szövetségünkből fakadt életet, megköszönni mindenkinek a segítséget, és bizalommal megújítani ezt a szeretetből fakadó szövetségünket.


Mi Déván, 2007-ben, május 20-án szeretnénk ezt a hármas ünnepet megtartani:

1. Megújítanánk Istennel a szeretet parancsában kötött szövetségünket.

2. Szeretnénk ünnepélyesen megemlékezni az őseink által kötött vérszerződésről.

3. Megünnepelni azt a szövetséget, melyet alapítványunkkal kötött oly sok ember, melyből otthon, kenyér, élet fakad sok száz bajban lévő gyermeknek.

A Dél-erdélyi ünnepélyünk színhelye a Dévától hat kilométerre lévő, marosnémeti Horvát Toldi Péter birtok. Ausztráliában élt tulajdonosa 17-év utánajárással kapta vissza az idén, a belügyminisztériumtól ezt a nagyon szép fekvésű udvarházat, birtokot. Ő lesz a vendégfogadónk, ezen a szép napon.

Déli 12-kor szentmisében az Isten és az emberszeretet parancsában velünk szövetséget kötött Jézus Krisztusnak szeretnénk megköszönni életadó hűségét. Utána mindenkit szeretettel vendégül látnánk a bográcsnál. Délután négytől az otthonainkból jött gyerekek előadásaikkal szeretnék megköszönni vendégeinknek, a keresztszülőknek, önkénteseknek, támogatóinknak a jóságukat. Este a Kormorán együttes koncertezik. Az ők szívből fakadó dalaival szeretné még jobban elmélyíteni az összetartozásunkat.

Életünk, földi és örök boldogságunk, a szüleinkkel, családunkkal, munkaközösségünkkel, egyházunkkal, népünkkel, és mindenek előtt az életadó Istennel kötött szövetség őszinte, tudatos megélésétől függ. Éppen ezért indokolt, hogy életünkből egy napot ezeknek a szövetségeknek az átgondolására, megújítására és megünnepelésére szenteljünk.

Kisebb testvéri szeretettel hívom, várom mindazokat akik az élet szolgálatára, szeretetből szövetséget akarnak kötni, vagy azt tudatosan meg akarják újítani velünk.

Csaba t.
       Déva, 2007 április 28.
Image