Gyermekek barátai

Nyomtatás

ImageArra gondoltam, hogy a gyermekek barátait én a magam szerény tekintélyével nyilvánosan is megajándékozom, a „GYERMEKEK BARÁTAI” címmel, tudva azt, hogy minden igazi ajándék attól jön, aki a legkisebbeknek az Ő nevében adott pohár vizet is számon tartja és megköszöni. 

 

 Kedves Testvérek!

Kicsinységem tudatában sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnám megköszönni azok jóságát, akik Isten nevében sokszor és sokat tettek a bajban lévő gyermekekért.

Végül arra gondoltam, hogy a gyermekek barátait én a magam szerény tekintélyével nyilvánosan is megajándékozom, a „GYERMEKEK BARÁTAI” címmel, tudva azt, hogy minden igazi ajándék attól jön, aki a legkisebbeknek az Ő nevében adott pohár vizet is számon tartja és megköszöni. 

2004 decemberében, a budapesti Mártírok úti templomban azokat neveztük nyilvánosan "Gyermekek Barátainak", akik hozzájárultak a szovátai házunk születéséhez. Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspököt, a magyar püspökkari konferencia alelnökét, amiért elindították a gyűjtést a szovátai házra, és amiért évek óta a győri szeretetnapokon komoly erőfeszítésekkel támogatja a bajban lévő gyermekeinket. 

Ugyancsak itt tiszteltük meg ezzel a címmel a kedves Mártonffy Miklós és Jankovics Vera tervező házaspárt, akik Isten nevében a terveket elkészítették, és Márton Juditot, aki a kivitelezést felügyelte és levezette ugyancsak a gyermekek iránti őszinte, önfeláldozó szeretettel. 

2006. szeptember 2-án, Szovátán megemlékeztünk Szent Ferenc atyánk megtérésének nyolcszázadik évfordulójáról, és Erdély nagy püspöke, Domokos Kázmér születésének 400. évfordulójáról. Ez alkalommal nagy szeretettel a Magyarországon székelő Dévai Szent Ferenc Alapítvány kuratóriumának minden tagját a "Gyermekek Barátai" megtisztelő címmel jutalmaztuk meg, őszinte munkájukért. 

Imádságos szeretettel köszönöm Vásárhelyi Tamásnak, a Magyarországon bejegyzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökének és az ő kedves feleségének Pasztóy Györgyinek a lelkiismeretes munkát, amit a gyermekeinkért végeznek. Ugyanolyan nagy szeretettel köszönöm Csák Jánosnak, Horváth Kálmánnak, Juharos Róbertnek, Pászthy Beának, Hegyi Jánosnak, Kleinheincz Gábornak, Nemes Ákosnak, Révész Máriusznak a bajban lévő gyermekek iránti őszinte szeretetet, odaadó munkát. Úgy érzem, hogy gyermekeink és én magam is mindig számíthattam segítségükre. Isten fizesse meg nekik is, de a kedves feleségeiknek, férjeiknek a gyermekeink iránti önzetlen szeretetet. 

Hiszem, hogy ezen testvéreim neve nem csak a mi feljegyzéseinkben maradnak meg, hanem a jó Isten szívében is. 

Sok szeretettel, Csaba t.
 Image