Szeretettel köszöntelek a maratoni évzáró sorozat harmadik állomásán.

Nyomtatás

ImageEddig Petrozsényben voltam, Kisiratosan, és most itt vagyok Zsombolyán

 

 

 

Kedves Testvérek!

A tegnap Petrozsényben csendes, nyugodt évzáró ige liturgia volt, a kollégák nyugodtak, a gyerekek jókedvűek, vidámak, és nagyon pindurkák, itt nagyon sok kisgyerek van. Úgy tűnik, hogy egyetlen gyereket sem akarnak eltanácsolni, osztályismétlőre se bukott senki. Mi sem akarunk elküldeni kollégát, de egyetlen kolléga sem akar elhagyni bennünket. Ha Isten is velünk lesz, elkezdjük az épület külső felújítását, talán a negyedik szintre is lesz egy kis erőnk. Úgy érzem, hogy két év működés után a dolgok sínen vannak, ki vannak találva, működnek. Isten áldja ezt a szép nagy csapatot.

Kisiratoson nagyon kitettek magukért ma délelőtt. A templom dugva tele volt, nagyon sokan eljöttek, hogy velünk együtt imádkozzanak, hálát adjanak a tanévért. Ott volt a polgármester, a plébános úr, az iskolaigazgató, nagyon sokan. Egy kedves előadás is volt a kultúrházba, melyet a szalontai gyerekek tánca koszorúzott meg. Egyszerű, vidám gyermekek, jó nézni őket, gyönyörködni bennük. 
A város nyugdíjas klubjának a tagsága főzte a bográcsban a finom ebédet. Nagyon sok teríték volt. Kérdeztem, hogy kik fognak ide ülni?  Mónika, a ház vezetője, kacagva mondta, akik egész évben segítettek nekünk. És örömmel mondhatom el, hogy egyetlen teríték sem maradt gazda nélkül.
Zsombolyán ma este hat órától szentmisében köszöntük meg a jó Istennek és a város minden polgárának, plébánosnak, polgármesternek, mindenkinek a segítő jóságát. A közös vacsora után 21.30-kor kimentünk a helybeli termálfürdőbe, ahova a város jóvoltából a gyerekek mindig ingyen járhatnak, akár minden nap is fürödni. Az egy méteres, finom meleg vízben a sok kis gyermek nagy pancsolásba kezdett, jó volt újból gyerekek között, gyermeknek lenni, dobálni a vízbe a lurkókat. Tizenegy után keltünk ki a vízből, úgy gondolom, hogy mindnyájunknak, igazi tanévzáró buli volt ez a mai este. 
Holnap délben Déván adunk hálát a jó Istennek mérhetetlen szeretetéért.

 

Szeretettel, Csaba t.

Zsombolya, 2007. június 13.

 

 

 

Image

 

Image

 

Image

 

Image

 

Image