A nyitottságot – amely sokszor megterhelő – azért vállaltam, hogy megosszam ezt a tapasztalatomat. Számomra biztató látni, hogy szeretnek az emberek jónak lenni, örömüket lelik abban, hogy eljöhetnek a nyomornegyedekbe, hogy onnan a gyerekeket elvigyük fürödni, vagy egy fagyira, süteményre, de más szeretetszolgálatokra is szívesen vállalkoznak. Nagyon jó látni, hogy még egy elkényeztetett gazdag jól képzett fiatal is milyen szívesen megosztja szabadságát, vakációját az árva elesett gyerekekkel.
Szent meggyőződésem, hogy a fennálló és a folyamatosan felmerülő szociális gondokat, a szegénységet, nyomort, s annak minden ága-bogát Erdélyben, (de talán máshol se) nem lehet sem az állami, sem az egyházi szociális intézményekkel megoldani, ha az emberek egymástól elidegenednek.
Éppen ezért alapítványunk legfőbb célkitűzése nem kőkemény, profi szociális szervezet felépítése, a minden igényt kielégítő szociális háló kifeszítése, hanem az elesett emberekkel szembeni előítéleteket szeretném lebontani, és minél hangosabban elmondani, hogy jót tenni jó. Testvérek, ne féljetek a szeretet útjára lépni!
Bátran leírom, hogy én úgy tapasztaltam, hogy jó dolog jónak lenni. Édes és gyönyörűséges önzetlenül lehajolni az elesetthez, a bajban lévőhöz. Az évek alatt nagyon sok fiatal és idős megfordult az intézményeinkben. A nyitottságot – amely sokszor megterhelő – azért vállaltam, hogy megosszam ezt a tapasztalatomat. Számomra biztató látni, hogy szeretnek az emberek jónak lenni, örömüket lelik abban, hogy eljöhetnek a nyomornegyedekbe, hogy onnan a gyerekeket elvigyük fürödni, vagy egy fagyira, süteményre, de más szeretetszolgálatokra is szívesen vállalkoznak. Nagyon jó látni, hogy még egy elkényeztetett gazdag jól képzett fiatal is milyen szívesen megosztja szabadságát, vakációját az árva elesett gyerekekkel. A nyelvi nehézségek, az óriási társadalmi különbségek pillanatok alatt áthidalódnak, és kis maszatos pajtásaikhoz ajándékokkal éveken keresztül visszajárnak, nagyon szép kapcsolatok alakulnak ki, mely a kis védencet felemeli, integrálja a társadalomba, a lehajló pedig, jót cselekedve, jó emberé válik, szebb lesz a világ. Talán ez az a kovász-szerep, melyet Jézus kér apostolaitól.
Szent
meggyőződésem, hogy Isten jó világot teremtett, megvan e világban mindaz, mire
szükségünk van. Az emberiség még sehol nem volt, de már az Úr feltarisznyálta a
Földet vasérccel, rézzel, kőolajjal, sok-sok kinccsel, mert tudta, hogy az élet
lassan de nagyra nő, és ha repülni akarnak, vagy tengerre szállni a gyermekei,
majd kipiszkálják a földből az ásványi kincseket, hogy repülőt, hajót
készítsenek maguknak. Nem lenne szomjúság, ha nem lenne kút, mely oltja
szomjunkat. Hiszem, hogyha van valahol egy síró gyermek, aki arra vár, hogy
valaki ölbe vegye, akkor biztos, hogy van valahol egy nő, akit boldoggá tesz,
ha megvigasztalhatja ezt a gyermeket. Tapasztalatból tudom, hogy nem vagyunk
közlekedő edények, a kisgyermek megvigasztalása után nem leszünk szegényebbek,
kevesebbek, sőt a szeretetnek, az értelmes életnek új világa nyílik meg
előttünk. Persze, hogy nem lehet, és nem is kell mindjárt mindenkinek egy
szociális intézményt alapítani, de ha ott, ahol él, tudom, hogy bátrabban teszi
a jót, és így szebb lesz a világ, akkor ott érdemes szociális intézményt
alapítani.
Évmilliárdos út
van a földi élet mögött. Az emberiség lassan, fokozatosan fejlődik, felnő,
elhagyja csillogó üveggolyócskáit, és magasabb rendű örömök után nyújtja a
kezét. Én hiszem, hogy mind többen fogják megfogadni Jézus Krisztus tanácsát, aki
kétezer éve mondja: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja
és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek
kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem
lopják el a tolvajok!” (Mt 6.19-20)