Állok a zöld füvön valahol Ausztráliában Queensland államban, Brisbane határában egy domboldalon, és nézem a csodálatos hajnal fényeit. Egy hatalmas természetes színdarab, kakaduk és kosza papagájok adják a hangeffektusokat. A fény lassan hódítja meg a tájat, a számomra ismeretlen fákat, bokrokat, házakat, melyben nem tudom, hogy kik élnek s mit álmodnak.

Fáradtan, több ezer kilométeren és sok-sok okos beszélgetésen túl most csendben vagyok, mint szorgalmas bányász lábamnál a csákány, de nem hozok magamból felszínre gondolatokat, értékeket, csak nézek ki a fejemből, próbálok nyitott lenni! Szavakkal, tettekkel nem formálni, alakítani akarom e felhőkből, izzó napgolyóból, s hatalmas fák ágain ezer szilánkra törve szétrebbenő sugarakból álló világomat, hanem csendesen figyelek! A hajnalban, alázattal formálódom! Békésen vagyok, nyitott szívvel, mint a dolomitok víznyelő ürege, a percek csordogáló folyama bármit hoz, én csendben  befogadom! A szín feltartóztathatatlanul, igazi méltósággal változik, része vagyok e darabnak, az én arcomat, kezemet is vöröslő árnyalatúra rajzolja a felkelő nap áldott sugara! Az embert emberré az teszi, hogy megáll egy kicsit, meghal magának, gondjainak, vágyainak, majd kíváncsian rácsodálkozik környezetére, észreveszi a színeket, formákat, a mélyebb összefüggéseket, a létet magát mely előtt elámul s végül térdre borul!

Látszólag csendben, az áldott napfénytől fürdetve ülök egy földgolyón, melynek túlsó felén édesen alszanak a gyermekeink, s mindez hihetetlen gyorsasággal forog a tengelye körül, s röpül a maga pillanatnyi pontossággal kiszabott pályáján, a nap körül. Kis földgolyónk parányi mag, körülötte mint gyenge, pajkos fátyol a felhők, elvékonyodó levegőburok! Messze az űrben az áldott nap, egy hatalmas kohó, nemcsak meleget ad nekünk, de méhében a létnek új csodái születnek, hisz mi is, a hajdan ragyogó csillagok porából szőtt testben élünk! Igen, ha figyelmünket a végtelen űrről önmagunkra irányítjuk, akkor is a végtelen fogad! Szervek, sejtek, apró molekulák, atomok, elektronok, protonok..... minden porcikám akárcsak a nagyvilág pereg, forog, örült sebességgel lüktet, vibrál a teremtője által kijelölt pályán, szabályosan és mégis szabadon! Teremtő mesterem műve csodálattal tölt el, a fény beragyog, átölel, kellemesen átmelegít, s szívemből, az Istent imádó fohász, mind búvópatakból a forrás,  bőséggel felfakad!

Két nap múlva repülőbe ülök, és elmegyek szeretteim közé! Átölelem őket és beszélek utazásaimról! Arra fogom biztatni őket, hogy soha ne háborúzzanak, ne fecséreljék öntudatos létük egyetlen percét sem el üres torzsalkodásra, céltalan sodródásra! Olyan sok csoda, érték van bennünk és körülöttünk, tanuljanak mohó éhséggel, bizalommal keljenek útra, végtelen szabadsággal fedezzék fel a lét megannyi titkát! Elmondom nekik, hogy ne féljenek, bátran léphetnek, mert aki bármilyen irányba is,  jósággal útra kell, az okos arcával már felé is fordult Istenem! Gyermekem haladj, szedd a lábaid, a szeretet, az igazság, a szépség útján a Szentséghez vezetnek lépteink!

Szeretettel,

Csaba t.
Brisbane, 2014 május 9.