2017. február 24. – Péntek

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_224.jpgÚjraházasodtak áldozása!? Az lenne jó, ha ez a kérdés nem osztaná meg anyánkat az Egyházat, hanem ha a teológusok, alázattal, békességben tudnák e fontos témát körbejárni, megvitatni! Félek, hogy eljön az idő, mikor e kérdés már nem is Isten akaratának a kereséséről fog szólni, hanem a hatalomról!!
Mi az én véleményem? 
Biztos, hogy ebben a kérdésnél is, akárcsak minden másban Jézus Krisztus tanítása az egyetlen iránytű Ez az iránytű biztos, hogy most is akárcsak mindig az irgalmas szeretet irányában mutat!! A végső választ minden érintettel egészen biztos, hogy a lelkiismeretünk álltál adja az Isten!  Hiszek a  szeretet végső győzelmében.
Szeretettel,
Csaba t. 
Egy alkalommal Jézus  útra kelt  Kafarnaumból, és Júdea  határába ment,  a Jordán túlsó  partjára. Ott  ismét nagy  tömeg sereglett  köréje, ő  pedig szokása szerint tanította őket. Akkor  a farizeusok odamentek Jézushoz  és megkérdezték: „Szabad-e  a  férjnek  elbocsátania  a  feleségét?”  Próbára akarták ugyanis  tenni. Ő  azonban  kérdéssel válaszolt:  „Mit  parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta:  „A  ti  szívetek  keménysége miatt  írta  nektek  ezt  a parancsot. Isten azonban a  teremtés kezdetén férfit  és nőt alkotott.  Az ember ezért elhagyja apját, anyját,  a feleségéhez csatlakozik, és  ketten egy test lesznek.  Ettől kezdve többé  már nem két  test, hanem csak  egy.
Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon  tanítványai  ismét   megkérdezték  őt   ezzel  kapcsolatban.   Ezt válaszolta: „Aki  elbocsátja feleségét,  és mást  vesz el,  házasságtörést követ el ellene.  Ha pedig  a feleség hagyja  el férjét,  és máshoz  megy, házasságtörést követ el.”
Mk 10,1-12