2017. március 23. – Csütörtök

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_nyuszika.jpgSokszor csodálkozok, hogy milyen bátran, vagy inkább vakmerően, elővigyázatlanul éljük életünket?! Úgy teszünk, mintha se testünket, se lelkünket semmi veszély nem fenyegetné, pedig a szentírás figyelmeztet: "Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben." I Pét 5,8
Sajnos kórházakat, a börtönöket, nyomornegyedeket járva azt látom, hogy milyen könnyen jégre mehet az ember, hogy milyen könnyen testét is, lelkét is veszélybe sodorhatja! Az árva gyerekek szüleit, rokonait megismerve sajnos sok sok fájdalmat láttam, emberi tragédiát megismertem!! Anyánk az egyház tanítása alapján hiszem és vallom, hogy a gonosz Sátán létezik, s tudatosan rosszat akar nekünk, és sajnos, ha nem vigyázunk egymásra és magunkra akkor ártani is tud nekünk, mérhetetlen fájdalmakat okozva, elpusztít örökre bennünket!!!
Az apostollal mondom: "Kedveseim, ....  félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket!" Fil 2,12
Szeretettel,
Csaba t. 
Egy alkalommal Jézus egy  néma emberből űzött ki  ördögöt. Amint az  ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak,  az ördögök  fejedelmének  segítségével űzi  ki  az ördögöket.” Mások próbára  akarták tenni,  és égi  jelet követeltek  tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és  így szólt hozzájuk: „Minden  önmagában meghasonlott ország elpusztul, és  ház házra omlik.  Ha a sátán  önmagában meghasonlott, hogyan állhat  fönn az  országa? Ti  ugyanis azt  mondjátok, hogy Belzebub  segítségével  űzöm  ki  az ördögöket.  Ám  ha  én  Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a  segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával  (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban,  amíg el  nem  jön az,  aki  erősebb nála.  Ez  legyőzi, elveszi fegyverzetét,  amelyben bízott,  és  szétosztja a  zsákmányt.  Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23