2019. június 11. – Kedd

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_59725468_1449591941849332_4187291009895366656_o.jpg„Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa!" Számomra a mennyek országa nem más, mint Jézus Krisztus királysága, maga a megváltó Istenünk személye. Isten valóban közel van hozzánk, hisz benne élünk, mozgunk, vagyunk. Ez az az Örömhír amelyet hirdetni kell a világ végéig. Isten nem egy tőlünk távol élő, messze fölöttünk álló, szenvedéseinkre, örömeinkre közömbös entitás, akinek egyetlen dolga, hogy elítéljen vagy megjutalmazzon bennünket. Nem, Isten egészen más! Ő végtelenül közel áll hozzánk! Ahogy Mária testében testet öltött vagy Názáret poros utcáin együtt játszott a gyerekekkel, ugyanúgy szeretne ma is velünk lenni, velünk élni! Ahogyan együtt rótta apostolaival Szentföld úttalan útjait, esténként ahogyan elhagyott helyeken együtt táborozott, virrasztva együtt imádkozott a tanítványaival, ugyanúgy szeretne ma is velünk lenni, megosztani velünk örömeinket, bánatunkat, együtt álmodni, tervezni, világunkat szebbé, lakhatóbbá tenni! Ő emberek halászává akar tenni és nem kőműves mesterekké, hogy valami elvont hatalom nevében egy királyságot szolgáljunk. Krisztus királysága nem más királyságokat megdöntő hatalom, nem egy földi berendezkedés bírókkal és orvosokkal, tanárokkal és börtönőrökkel, hanem bennünk lakó szentháromságos Szeretetközösség. Krisztus arra vágyik, hogy az öntudatra ébredésünk után Teremtő Istenünk áldott jelenlétére is ráébredjünk! Isten élő Szeretetközösség, velünk egy asztalhoz ülő Szentháromság! Ezért mi nem parancsokra figyelő, előírásokat megtartó, Isten országát bágyadtan építő emberek kell, hogy legyünk, hanem lángoló szívű, Istent imádó szerelmesek. Minket a kereszten is szerető, tőlünk viszontszeretetet kérő élő Isten gyermekei vagyunk! Mindent elérhetünk, mindent megvalósíthatunk, de ha nem vagyunk részesei a szentháromságos egy Isten Szeretetközösségének, művünk csak csillogó homokvár mely bármennyire is szép, megtervezett, megépített, mégis össze fog dőlni! 
Isten Országa nem más, mint Isten maga! Szeretettel,
Csaba t. 
Kép: Szent Péter Bazilika a háttérben! A gyermekek portréjában felragyognak a gyermek Jézus szép vonásai.
Evangélium
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”  
Mt 10,7-13