2019. június 21. – Péntek

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_fullsizeoutput_466K.jpgA kedves kollégáimmal, itt ezen a földön olyan kincseket gyűjtöttünk össze, melyet egészen biztos, hogy sem a moly, sem a rozsda nem tud megrágni, nyüzsgő, aranyos, kedves gyermekeket!! Élő lelkeket, de melyre a rozsdánál, molynál is nagyobb veszedelmek leselkednek!!
Így tanév végén, a házainkat hosszan járva, számba vettem a gyermekeket! A  tanulmányi eredményeiket átbeszéltük a nevelőkkel, tanárokkal, kaptam hideget, meleget egyaránt. Meghallgattam a viselkedésükkel kapcsolatos észrevételeket, jót is, a rosszat is, mert vannak első tanulóink, mindenben kiváló diákjaink, de sajnos lógások és bukások is voltak az elmúlt tanévben!! 
Most forgolódok Nagyváradon a szobámban és próbálom a sok - sok adatot átlátni, feldolgozni! Vannak félelmeim, szorongásaim, vajon megtettünk mindent egyik - másik gyermekünkért, kollégáért!? Vagy talán túl sokat is öntözgettünk közülük néhány csemetét!! Érzem határozottan a korlátaimat, munkatársaim értékeit, de hibáit is tisztán látom!! Nehéz több mint kétezer lélek sorsát hordozni!! Most így elalvás előtt egy tized rózsafüzért elmondva, teremtő Istenem kezébe helyezem nagycsaládomat, mert Ő a jó pásztor, a gyerekeim, a kollégáim, a támogatóinknak is a pásztora! Szeretném hinni, hogy én is az Övé vagyok, kócos terelőpulija, a nagyszájú pásztorkutya!! Az évet lassan lezárva, csendben a gazdám lábához kunkorodva, gondviselő jóságában bízva álomra hajtom a fejemet!!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Evangélium
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?”  
Mt 6,19-23