2019. augusztus 29. – Csütörtök

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_69847883_1543320125809846_5308252181088960512_n.jpgKeresztelő Szent János vértanúsága
Keresztelő János tudhatta, hogy veszélyes egy Heródes kaliberű uralkodónak tanácsot adni, egy bűn miatt meginteni! Mégis, mind Isten prófétája szól: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Jó szándékkal figyelmezteti Isten akaratára Heródest! Vállalja a sorsát, mert a testvérem által elkövetett bűn miatt elveszlő életét Isten számonkéri rajtam, ha szeretettel nem figyelmeztetem! A szeretet ruhája az igazság, de az igazságot is mindig szeretetbe kell öltöztessük. A törvény és a szeretet a madárnak a két szárnya, bármelyik ha hiányzik, nem fogunk tudni repülni, célba jutni!
Nézzek magamba és magam köré, szeretteimet, közvetlen barátaimat mennyire merem, tudom Keresztelő Szent János példájára figyelmeztetni a rá leselkedő testi, lelki veszedelmekre? Tapintatból, kímélő szeretetből vagy egyszerűen lustaságból, közömbösségből ha elmulasztom testvérem figyelmeztetését, életembe lassan beköltözik az idegen bűn, én is részese leszek az általam ismert és "tolerált" rossznak! Legyek tudatában, hogy a próféta nem bíró, nem ítéletet kell mondjak, az Isten feladata! Ahogy az orvos, gyógyító szeretettel nyúl a sebhez, nekünk is azt kell tennünk, még akkor is, ha keresztelő szent János sorsa vár reánk!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Evangélium
Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. 
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. 
Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. 
Mk 6,17-29