„Orvos, gyógyítsd önmagadat!" Ezt a levelet leginkább magunk számára, az évek óta megtért templomba járó keresztények számára írom. Vajon azok az értékek, lelki, szellemi kincsek amelyeket az evangéliumból megismertünk, mennyire oldják, oldották meg életünk alapvető kérdéseit, gondjait? Az evangéliumi szabadság, öröm, mindennapi társam, velem zarándokol hétköznap, ünnepnapokon is? Jézus biztatására merek-e, szoktam-e csodákat kérni Istentől? Egyáltalán Isten Országának építője, Krisztus követője vagyok, vagy a sok más dolgom mellett járok csak nosztalgiából templomba? A Szentírás fényében hozom meg döntéseimet, vagy üzleti, társadalmi érdekeim mozgatnak? A szentségek: keresztség, bűnbánat, az Oltáriszentség minden napomat beragyogó élő kincsek, vagy monoton vánszorgásom szürke megállói?
Mi templomba járó keresztények, hajlamosak vagyunk más problémáit meglátni, gyógyítani, "de a nagy kérdés az, hogy saját magam számára orvosság-e az amit másnak buzgón ajánlok?"
Nem elég egyszer Krisztus mellett dönteni! Nap mind nap megismétlődik köztem és Mesterem között a gazdag ifjú története! Nekem újból és újból döntenem kell, gazdagságomat nap - mint nap el kell adnom, hogy követhessem a keskeny és meredek úton Megváltómat! A jóléti fogyasztói társadalomban nagyon sok gazdag ifjú él. Azért, hogy gazdag ifjúk is maradjanak, nagyon sokat dolgoznak és azért is, hogy társaik szemében szintén gazdag ifjaknak látszodjanak, megállás nélkül hajtják magukat. Sajnos, mi keresztények azért, hogy le ne maradjunk a "gazdag ifjaktól", egyre jobban eltávolodunk Krisztustól, hajdani álmainktól, céljainktól, elképzeléseinktől és belesüllyedünk az anyagi javak gyűjtésébe, birtoklásába, fogyasztásába! Betartjuk a parancsokat, törvényeket, de már nem indulunk el a bennünket megszólító Krisztussal a nagy kalandba, a Nagybetűs Életbe, mert köt a gazdagságunk, az elért sikereink, kényelmes jólétünk, tudományos fokozatunk. A rabszolgaságot ma sokan karriernek nevezik! A parancsokat megtartjuk, de már nem Krisztust szolgáljuk hanem a mi "gazdagságunkat", és a " mi drágaságunk" megfolyt, a gonosz szolgájává tesz! Istenen, az Ő szent akaratán kívül minden más aranyborjú, bálvány! A gazdag ifjú bálványimádó még akkor is, ha templomba jár és betartja a parancsokat! Bálványimádó, mert nem a Mesterét, hanem a saját "drágaságát" szolgálja.
Egyik lányunk gyermeket vár, a mi gazdagságunk a mi jó hírünk, merek-e, tudok-e Krisztusra, az élet urára hallgatva dönteni? Talán itt és most a jóhíremet kell eladnom, hogy Mesteremet követhessem?! Meg van bennem ez a bátorság??
Uram gyógyítsd meg gyermekedet, szabadítsál meg gazdagságomtól, hogy te lehessél az én mindenem!
Szeretettel,
Csaba t.
Evangélium
Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,16-30
„Orvos, gyógyítsd önmagadat!" Ezt a levelet leginkább magunk számára, az évek óta megtért templomba járó keresztények számára írom. Vajon azok az értékek, lelki, szellemi kincsek amelyeket az evangéliumból megismertünk, mennyire oldják, oldották meg életünk alapvető kérdéseit, gondjait? Az evangéliumi szabadság, öröm, mindennapi társam, velem zarándokol hétköznap, ünnepnapokon is? Jézus biztatására merek-e, szoktam-e csodákat kérni Istentől? Egyáltalán Isten Országának építője, Krisztus követője vagyok, vagy a sok más dolgom mellett járok csak nosztalgiából templomba? A Szentírás fényében hozom meg döntéseimet, vagy üzleti, társadalmi érdekeim mozgatnak? A szentségek: keresztség, bűnbánat, az Oltáriszentség minden napomat beragyogó élő kincsek, vagy monoton vánszorgásom szürke megállói?