XXXV. Hét: 5. Templom, Szentmise, ahol az ég a földdel összeér

Kategória: Keresztény Tanösvény Találatok: 682

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_53454879_2159130817495858_1146096054249193472_n.jpgBöjte Csaba ferences szerzetes Keresztény Tanösvény címmel negyvenrészes videósorozattal segíti a felkészülést a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A sorozat harmincötödik része Templom, szentmise, ahol az ég a földdel összeér címmel május 3-án jelent meg.

Böjte Csaba ezúttal a szászvárosi templomból, plébániai állomáshelyéről üdvözölte a Keresztény Tanösvény zarándokait.
A templom az imádság háza, Isten háza. Isten mindenhol jelen van, a szobánk csendjében, amikor imádkozunk, de maga Jézus mondta: „Ahol ketten, hárman összegyűltök az én nevemben, együtt imádkoztok, én ott vagyok veletek.”
Jó dolog a templomban összegyűlni – mutatott rá Csaba testvér. – Ahogy a hasáb fák is a tábortűznél: ha egymástól távol vannak, a láng csak pislákol és kialszik. De ha máglyába összerakjuk őket, úgy egymás tüzéből lángra kapva jobban tudnak meleget, fényt adni. Így van a keresztény ember is. Keresheti egymagában is Istent, aki szól is hozzá így, de jó, ha rendszeresen összegyűlünk a templomban.
A pap itt bemutatja a legszentebb áldozatot, együtt imádkozunk, megnyílik az ég és Isten újból megtestesül, kenyérré lesz, közénk jön, hogy tápláljon, vigasztaljon, bátorítson bennünket. Nem kell keresni a megfoghatatlan, rendkívüli dolgokat – Isten a szentmise által szépen, csendben végzi a maga dolgát a szívünkben, életünkben.
Szöveg: Magyar Kurír
Keresztény Tanösvény
2020. 05. 10