Mindenszentek

Kategória: Közös Értékeink! Találatok: 1979

ImageNéhány évvel ezelőtt, november 1.-én egyik újság riportere megkérdezett néhány embert az utcán, hogy gyújt-e gyertyát szerettei emlékére? A válaszok különfélék voltak Volt, aki azt válaszolta, hogy nem szokott gyertyát gyújtani. Egyik riport alanyt szó szerint is szeretném idézni: „Jó dolognak tartom, hogy megemlékezünk a halottakról. A gyertya-gyújtás és a virágok elhelyezése szeretteink sírjánál régi szép hagyományunk, amelyet kár lenne elfeledni.” Ez az utóbbi volt a legelfogadhatóbb megnyilatkozás. Azonban a válaszokat olvasva egy hiányérzet fogalmazódott meg bennem, valahol a háttérben hiányzott a vallásos alap, a lelki megközelítés.

Valóban csak szokás, régi szép hagyomány lenne az, hogy november 1.-én, Mindenszentek délutánján, másnap nov.2-án, halottak napján forgalmassá lesznek a temetőink, hogy sokan keresik fel szeretteik, rokonaik sírját? Ezeken a napokon, a sírokon milliónyi égő gyertya jelzi azok sokaságát, akik elköltöztek a földi életből. Ezek a lobogó kis lángocskák az első olvasmányban elhangzottakat idézik: „akkorra sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni.” Szent János azonban az üdvözültek nagy seregéről beszél, „minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből akik már ott állnak Isten trónja előtt.” Így a mi megemlékezésünk ezeken a napokon imádságos emlékezés. Az üdvösség kegyelmét kérjük azok számára, akik már elköltöztek közülünk, vagy ha már üdvözültek, akkor a közbenjárásukban bizakodunk. Mindenszentek napja valójában azok ünnepe, akiknek célt ért az élete és a mennyországba jutottak. Ők a szentek és boldogok.
Ma a velük való közösség kerül előtérbe. Mintegy lelki szemeink előtt ott látjuk azok sokaságát is, akik hajdanában ennek a templomnak a padjaiban ültek, e templom falai között imádkoztak, és most ott vannak a szentek közösségében. Mindenszentek ünnepe az élet ünnepe. Néha a szenteket az a vád éri, hogy élet idegenek voltak. Viszont épp ellenkezőleg, azt kell mondanunk, hogy annyira szerették az életet, hogy azt nem csupán néhány röpke évtizedre akarták, hanem egy egész örök életre, és ezt Istenben meg is találták. Az ő példájuk bennünket is tanít, hisz mi még a földi élet zarándok útján járunk. S ha méltó utódok akarunk lenni, akkor mi sem választhatunk más ideálokat. Ezen az ünnepen a szentmise evangéliumában a nyolc boldogságot olvassuk fel, mert a tartós boldogsághoz vezető út, az evangéliumi boldogságoké. A boldogság nyolc titkának mindegyikénél felismerhető, hogy a boldogság közvetlen kapcsolatban van Isten önmagát ajándékozó szeretetének befogadásával. Ez rögtön már az első boldogság titkánál felismerhető: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék lesz a mennyek országa.”
A szegény érzi saját gyengeségét, kiszolgáltatottságát, erőtlenségét, és ezért szíve nyitott annak befogadására, aki őt gazdaggá, erőssé teszi. A lelki szegény azt az embert jelenti, aki Isten "szegénye". Ilyen értelemben és ilyen lelkülettel mindent Istentől vár, Ő teszi az embert gazdaggá, erőssé azzal, hogy befogadja Isten országába. Boldog az, aki rádöbben, hogy Isten nélkül, lelki közösség nélkül földhöz tapadt szegény, irány vesztett és felemelkedésre vágyik. Arra vágyik, hogy teljes legyen az élete. Egyik alkalommal a rádióban egy elmélkedést hallottam Márai Sándor nyomán. Az író virágot vásárolt, a számára legkedvesebb embernek. Egyetlen szép szál üde rózsát választott ki. Közben szóba elegyedett a virágárussal, akitől megkérdezte, hogy manapság mi a jobb üzlet az élet, vagy a halál.
A válasz meglepő volt: a halál kifizetődőbb, mert ha ön most temetésre menne, egy egész csokor virágot vásárolt volna, de íme megelégedett egyetlen szál rózsával. Bennünket az Úr Jézus szavai biztatnak: „Válaszd az életet, és neked adom az örök élet koronáját….A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.” A céljaink, vágyaink nem köthetnek bennünket kizárólag ehhez a világhoz, a földi élethez. Fontos a létért való küzdelem, a család, a földi közösség. Ápolnunk kell a vérségi kötelékeket. Gyarapítanunk kell szellemi tudásunkat. Azonban mindezt Isten bűvkörében, a vallásos ember elhivatottságával kell tennünk, mert örök otthonunk a mennyben, a szentek közösségében van, ahová Isten mindannyiunkat haza vár.  
 bojtemihaly.blogspot.com