Nagy tisztelettel köszönöm a kisiratosi otthonunk nevében a munkádat és a gyermekeink érdekében számítunk továbbra is jóságodra, segítségedre kedves Vince bátyánk!!
Tisztelettel,

Csaba t.

Almási Vincével, Kisiratos leköszönt polgármesterével a búcsúztatásának ünnepségén sikerült elbeszélgetnünk. A kérdésre, hogy mit érezhet az ember, amikor 44 évi közszolgálat után, amikor is fokozottan az élet sodrában kellett lennie, egyszer csak nyugalomba vonul, némi gondolkodás után kifejtette: elsősorban magával kellett tisztáznia, meg kellett születnie benne az elhatározásnak, hogy marad-e vagy megy. Mert egészségi szempontból, de talán minden szempontot figyelembe véve is tovább mehetett volna a kitaposott úton, mégis eldöntötte: befejezi. Mert a közszolgálati munka idegfeszítő, felmorzsoló, ha az ember jól akarja tenni a dolgát. Maga mindenkor anyait-apait beleadva kívánt dolgozni. Éppen ezért úgy érezte, életében kell egy olyan periódus, amikor csend van körülötte, nyugodtabban tervezheti a napjait.

A hivatalból való távozást vegyes érzésekkel teszi, hiszen ez egy búcsúzás, és minden búcsúzás egy kis fájdalommal is jár. Ilyenkor az ember mindig megpróbálja visszapörgetni a múltját, amiben mindig azok a legbosszantóbb emlékek, amelyek el nem végzett munkával kapcsolatosak. Mert amit az ember véghez tudott vinni, az természetes, az élet velejárójának tűnik. Éppen ezért, az fáj, amit nem tudott végrehajtani. Erre az érzésre rátesznek egy lapáttal a kritizálók is, akik nem a sok elvégzett munkát, hanem a kevés megvalósulatlant látják, vetik az ember szemére. Maga már ehhez a hozzáállással is megpróbált megbarátkozni, hozzászokni, hiszen a közszolgálati munkában nincs olyan állapot, hogy minden elkészült, ezért a munkát mindig folytatni kell, mert állandóan kerül tennivaló.

Szerencsére a fentiekkel ellentétes érzések is eltöltik, akár azt is mondhatná, kicsit büszke magára, hiszen 2004-ben, amikor Kisiratos visszanyerte a községi státust, maga sem gondolta volna, hogy ilyen sokat tudnak tenni az érdekében. Volt ugyan egy kevés elképzelése annak a tudatában, hogy a nagyon gazdag Kürtösről leválva, szegény településként, alaposan meggyűlnek a gondjaik. Nos, 12 év után is szegény település Kisiratos, ahol viszont a kevésből mindig megpróbáltak sokat haladni. Úgy érzi, hogy az RMDSZ-től kapott sok támogatással és a rengeteg kilincseléssel, ügyintézéssel, a pénzforrások állandó kutatásával a fejlesztés terén sokkal többet tudtak elérni, mint amennyit eredetileg terveztek. Kisiratos községgé válásának abban látja a legnagyobb hasznát, hogy a lakossággal kialakult az emberközelség, vagyis bármilyen gondjukat az anyanyelvükön, helyben lehet intézni, orvosolni.
Mivel 67 évesen, jó egészség birtokában még két mandátumot nyugodtan végigvihetne, az érdekelt, hogy lélekben felkészült-e arra a pillanatra, amikor a székéről végleg felállva, megköszönik az eddigi munkáját?

Nevetve szedte össze a gondolatait, hiszen ezt a kérdést minden barátja, közeli ismerőse feltette már neki, majd kifejtette: a civil munkából nem kíván teljesen visszavonulni, hiszen kulturális tevékenységgel, a nyugdíjas klubbal továbbra is foglalkozni kíván, ha a nyugdíjasok is akarják. Mert velük nagyon sok programot lehet szervezni, hiszen idősek ugyan, de tevékenyek, ezért éreztetni kell velük, hogy az élet nem ért véget, annak mindig van értelme.
Az sem kizárt, hogy megírja a Kisiratossal kapcsolatos gondolatait, emlékeit. Mert Kisiratosról még nagyon sokat lehet, sőt kell is írni, amit Sarusi Mihályon kívül még nem igazán tettek meg. Természetesen a családjának ezután sokkal több időt kíván szentelni, de mindenképp aktív életet akar folytatni, amire tudatosan készült.

Ehhez kívánunk Almási Vincének és az ugyancsak nyugdíjas feleségének jó egészséget, illetve sok, közérdeket szolgáló, magukat is szórakoztató ötletet és kimeríthetetlen energiaforrást!

Balta János
www.nyugatijelen.com