XVI. Benedek pápa beszéde a FAO 34. ülésszakán

Nyomtatás

Image„Itt az ideje, hogy egyetlen felnőtt vagy gyermek se éhezzen" – figyelmeztette a pápa az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete római ülésének tagjait, akiket november 22-én fogadott az Apostoli Palota Kelemen Termében.

 

 

 Az ENSZ szervezeténél 1948 óta megfigyelői státusszal rendelkező FAO azon nemzetközi szervezetek egyike, amelyekkel a Szentszék elsőként alakított ki rendszeres diplomáciai kapcsolatot.

Beszédében a Szentatya a szegénység felszámolásának akadályai között kiemelte a fegyveres konfliktusokat, a betegségeket, az ártalmas légköri és környezeti feltételeket, valamint a nagyarányú erőszakos kitelepítéseket. Ezek miatt kétszeres erőfeszítéssel kell biztosítanunk, hogy mindenki hozzájusson a mindennapi kenyérhez – hangsúlyozta a pápa, majd hozzátette: Hosszú távú programokat kell kialakítani, amelyekben a személy elidegeníthetetlen méltóságára és jogaira épülő, tartós értékek jelennek meg.

A nemzetközi közösség összefogására van szükség az alultápláltság leküzdése és a valós fejlődés előmozdítása érdekében. Ehhez nélkülözhetetlen a társadalom minden egyes tagjának hozzájárulása és a társadalmi élet alapját jelentő erkölcsi alapelvek tiszteletben tartása – hívta fel a figyelmet XVI. Benedek pápa.

A béke, a jólét és az emberi jogok tisztelete elválaszthatatlanul összekapcsolódik. A társadalomnak energiát kell fordítania a hiteles béketeremtők képzésére. A vallás jelentős spirituális erő, amely képes gyógyítani a konfliktusok és a megosztottság sebeit, éppen ezért fontos szerepet játszhat a hiteles béketeremtők képzésében az értelem és a szív formálása által – zárta a FAO 34. közgyűlésének résztvevőihez szóló beszédét a Szentatya.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír