Roos Márton temesvári római katolikus püspök húsvéti üzenete

Nyomtatás

Roos MártonA nagyböjt heteiben legtöbb templomunkban keresztúti ájtatosságot tartottak.

 

 

 

Ez az imaforma a középkorból származik, és alapjául az a meggyőződés szolgál, hogy „Előbb azonban szenvednünk kell Krisztussal, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (vö. Róm 6,5; 8,17), ahogy ezt nekünk Pál apostol és az újszövetségi írások is tolmácsolják.

Krisztussal a szenvedés útján járni, Őt ezen az úton elkísérni, Neki segítségére lenni, mellette állni, keresztjét Vele együtt hordozni azt jelenti, hogy mi is az üdvösség útján haladunk, hogy „testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből” (vö. Kol 1,24).
Ezzel van összefüggésben életünk minden pillanata és dimenziója: jogtalan ítéletek, rágalmazás és hazugság el egészen a tömegek üvöltéséig: „Feszítsd meg!” (vö. Jn 27,22), csakúgy, mint az összeroskadások, az ismételt talpraállás és továbblépés, a szeretetteljes közeledés, a kézzel fogható segítség, az esdeklés: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” (vö. Lk 23,34), végül pedig: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (vö. Jn 19,30 / Lk 23,46).
A keresztút az üdvösség és a megváltás útja. A kereszttel, a szenvedéssel és a szenvedővel megyünk az úton, és szeretnénk közben kereszt nélkül üdvözülni, „mint Krisztus keresztjének ellenségei” (vö. Fil 3,18). Minden stációnál azonban így válaszol az imádkozó: „Mert szent kereszted által megváltottad a világot!” Ezért leszünk mi egyértelműen Jézus tanítványai, akik Hozzá hasonlóan hordozni akarjuk a keresztjét, és az Őt követőkhöz csatlakozunk. Nincs más útja az üdvösségnek, csak a kereszt által, és „Krisztus követése” amint Kempis Tamás megfogalmazta: „Ha örömest hordozod a keresztet, ő hordoz téged, és a kívánt véghez vezet, ahol tudniillik vége szakad a szenvedésnek, bár evilágon az lehetetlen. Ha kedvetlenül hordozod, terhedre lesz, önmagad is elnehezedel, de mégiscsak ki kell tartanod.” (vö. Krisztus követése II/ 11, 12).      
Több keresztútnak nem Jézus sírba tétele az utolsó stációja – mint például a középkorban és a barokk korban –, hanem a feltámadással zárul. És ez az Újszövetség értelmében is teljes joggal van így. Az üdvösség felé vezető úton gyakorlatilag nem a kereszt az utolsó állomás. Az ezekben a napokban celebrált szentmisék szövegeiben ez áll: „Mert a keresztfa által jött az öröm az egész világra” (vö. Nagypénteki liturgia), továbbá ezt fejezik ki a keresztúti ájtatosság szavai is: „Mert szent kereszted által megváltottad a világot!”
A nagyböjt hetei után húsvét az öröm és a remény ünnepe: „Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy Krisztussal együtt élni is fogunk” (vö. Róm 6,8). Ez az üzenet érvényes az eltemetett holtakra is, és abban az ókeresztény énekben is kifejezésre jut, amit az Egyház csaknem mint egyetlen húsvéti éneket ismer és zeng: „Krisztus feltámadt halottaiból, halállal eltiporván a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozván”. Ehhez a húsvéti örömujjongáshoz a természet is csatlakozik, amikor „a téli fagy és sötétség után a föld felkészül a húsvétra”, amint ez a német zsolozsmában olvasható. (Nagyböjti himnusz)
Legyen a húsvét számunkra a szívből fakadó hála és öröm ünnepe, mivel az ünnepek ünnepe új erőt, életkedvet ad és megalapozza a reményt, amelyből mindannyian táplálkozunk, és amely nélkül az emberi lét céltalan és értelmetlen lenne. Krisztus értünk szenvedett és halt meg. Jézus őrizzen meg mindannyiunkat szeretetében és „az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk.” (Úrangyala ima).
Temesvár, 2009. húsvétján