Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek húsvéti pásztorlevele

Nyomtatás

Életünkben sokszor haladunk el temető mellett, sokszor veszünk részt temetésen és legalább egy évben egyszer – halottak napján – gyertyát gyújtunk szeretteink, ismerőseink sírján.

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Életünkben sokszor haladunk el temető mellett, sokszor veszünk részt temetésen és legalább egy évben egyszer – halottak napján – gyertyát gyújtunk szeretteink, ismerőseink sírján. Boldogan láttam sok helyt, hogy a temető kapuján felirat áll: “Feltámadunk”. Ez már keresztény hitvallás! Mert a temetőt csak a keresztények nevezték el “nyugvóhelynek”, görögül koimétérion (κοιμητήριον), ebből a latin coemeterium és a magyar nyelvjárási szó cinterem (román ţintirim), amelynek szószerinti jelentése “hálóhely, nyugvóhely”.
A keresztény ugyanis tudja, hogy a temető csak ideiglenes nyugvóhelyünk. Az utolsó napon megdicsőült testben feltámadunk, és Isten ítélőszéke elé állunk. De vigaszunkra szolgál, hogy – Az fog minket megítélni, aki szeretett minket és életét adta érettünk (vö. Gal 2,20).
Keresztény hitünk alapvető igazsága a feltámadás. Ezen áll és dől minden. Az Úr Jézus feltámadása volt az első. (vö. 1 Kor 15,20) A Hiszekegyben valljuk: “Harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat”. Oda vár minket is.
Azt akarja ugyanis, “hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok”. (Jn 14,4) A kereszten haldokolva megígéri a bűnbánó jobb latornak: “Még ma velem leszel a paradicsomban!” (Lk 23,43) Tehát nem a föltámadáskor, nem a végítéletkor, hanem már halála órájában. Tulajdonképpen ez volt az első szentté avatás: az Üdvözítő kijelenti, hogy a jobb lator vele lesz a Mennyei Atya dicsőségében, vagyis üdvözül. Ezt teszi az Egyház is a szentté avatáskor, amikor isteni jelek alapján kijelenti csalatkozhatatlanul, hogy a szentté avatott Isten boldog színelátásában van, elérte földi élete végcélját, életpéldája ezért követhető, sőt követendő és közbenjár érettünk.
Szent Pál apostol fogalmazta meg ezt a legvilágosabban a korintusi és minden idők híveinek, vagyis nekünk is: “Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. (…) De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.” (1 Kor 15,12-14.20-22)
Szent Péter megvallotta Jézus istenfiúságát. Az Úr Jézus válasza: “Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek rajta erőt.” (Mt 16,17-18). Az Úr Jézus tehát megígérte, hogy Egyháza a világ végéig fennáll. De nem ígérte meg azt, hogy minden helyi egyház fennmarad. Példa rá a szentföldi és kisázsiai apostoli alapítású egyházközségek, amelyek eltűntek a történelem viharában (pl. a szamaritánus keresztények, vagy Efezus, Laodicea, Kolossze, stb. egyházközségei).
Jó erre felfigyelni, amikor Főegyházmegyénk alapításának ezredévét – a millenniumot – ünnepeljük. Megfigyelhetjük ugyanis, hogy történelmünk folyamán főegyházmegyénk többször átélte a feltámadást. Többé-kevésbé részleges megsemmisülés után mindig új életre támadt, és újra kivirágzott. De a Gondviselés után tőlünk függ, hogy a szentistváni alapítású római katolikus erdélyi püspökség – akármilyen nevet kap az idők folyamán – fennmarad-e a XXI. században, és át tudjuk-e adni a következő nemzedéknek? Hadd említsek néhány példát a feltámadásra ezeréves egyházmegyei történelmünkből...
Szent István királyunk az erdélyi püspökséget 1009-ben alapította. 1241-ben a tatárjárás elpusztította az egész országot. Regináld erdélyi püspök hősi halált halt négy püspöktársával Mohinál, a véres ütközetben. A gyulafehérvári székesegyház üszkös falait látta a menekülő Rogerius. És mégis, Isten akaratából, a második “országalapító” IV. Béla király és a hívek áldozatosságával, a pusztító hordák elvonulása után, új életre sarjadt az egyházmegye.
A XVI. század meghozta a magyarság vallási megoszlását is. Míg az erdélyi szászok teljes egészükben elfogadják Luther Márton reformját, a románok megmaradnak ortodox hitükben, addig a magyarok hosszas küzdelem után három “bevett vallást” ismernek el: a reformátust, az unitáriust és a római katolikust (az 1568-as tordai országgyűlésen), de kikötik, hogy a katolikusoknak püspökük nem lehet Erdélyországban. Százötven évig (1556-1716) Erdély püspöke száműzetésben élt. A pásztor nélkül maradt, megfogyatkozott, kisded nyájat elsősorban Székelyföld egyes részein a megmaradt lelkipásztorok, majd ferences és jezsuita missziós atyák és néhány katolikus világi főúr “Státusa” tartja fenn katolikus hitében, a csíksomlyói Szűzanya oltalmában. A püspök hazatérése után újra virágzásnak indult Szent István erdélyi egyházmegyéje.
1949-ben már teljhatalommal rendelkezett országunkban az ateista kommunizmus. A börtönök megtelnek minden felekezet híveivel és lelkipásztoraikkal. Isten Szolgája, Márton Áron erdélyi püspök is megjárja a kommunista börtönök poklát, hűséges papjaival együtt. De az Isteni Gondviselés úgy akarta, hogy a hatvanöt évig tartó kommunista uralom idején is megtűrt, megalázott módon, korlátozott lehetőségek között, de tovább éljen Szent István öröksége. Az 1989-es fordulatkor megindulhatott az újraéledés és kivirágzás.
Ez az újjáépítés, ez a feltámadás még mindig tart, immár húsz esztendeje. Sok a borúlátó ember, mert sok az elszomorító jel: a társadalom elvilágiasodása, gazdasági krízis és következményei: elvándorlás, népességi csökkenés, “pusztulunk”. Ennek ellenére a Feltámadott Krisztusra tekintek őseink hitével, és merem kiáltani: Testvérek, bízzatok, van Feltámadás! Ha a Gondviselés ezer éven át vezetett és újra meg újra feltámasztott minket, akkor most sem hagyhat el!
De elvárja a mi hozzáállásunkat is. Légy Egyházad és nemzeted hitvalló fia, leánya! Mindennapi életeddel tégy tanúságot Krisztus mellett. Felragyogott a Feltámadás éjszakája, eljött a Húsvét ünnepe és a jeruzsálemi üres Szentsírból már sugárzik főegyházmegyénkre is a feltámadás fénye. “Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.” (Róm 13,12).
Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!

Gyulafehérvár, 2009. április 12-én, Urunk Feltámadásának főünnepén.