A spanyol püspök szerint Európát halálos beteggé tette az abortusz

Nyomtatás

ImageDemetrio Fernandez tarazonai püspök szót emelt a spanyol kormány által tervezett új abortusztörvény ellen, és támogatásáról biztosította az október 17-ére meghirdetett madridi életvédő felvonulás résztvevőit. Az akciót interneten keresztül minden, az élet védelme iránt elkötelezett szervezet támogathatja.

A művi terhességmegszakítás „igazi ökológiai katasztrófa, amely nemcsak a meg nem született gyermeket sújtja, hanem az anyát, akinek méhében megfogant, és az ügy valamennyi szereplőjét: az apát, a nagyszülőket, az egészségügyi dolgozókat stb., sőt az egész társadalmat, amely ennek az ökológiai katasztrófának a negatív hatásait elszenvedi. Az abortusz legalizálása óta 50 millió gyermek nem született meg. Erre az 50 millió fiatalra ma óriási szüksége lenne Európa idő előtt öregedő és szomorúságban elhalálozó népességének” – írja a püspök főpásztori levelében.
Demetrio Fernandez figyelmeztet, hogy az új spanyol abortusztörvény „megsokszorozná a meg nem születő gyermekek számát”, mivel egy hamis szabadság nevében jognak kiáltaná ki az abortuszt, és „saját testük elleni erőszakra” késztetné a nőket. „A női méltóság érdekében hangoztatott feminista szabadságkövetelés ismét olyan szabályozásba torkollik, amely futó, felelőtlen gyönyörhajhászás tárgyává alacsonyítja a nőket.”
„Minden ilyen anya életre szólóan sérül lelkileg. A testéből el tudja távolítani azt, amit ma tehernek érez, de az emlékezetéből és a lelkéből nem tudja kitörölni az elkövetett bűnt. Sok asszonyt ismerek, aki nem tudja megbocsátani magának, hogy valaha ilyen szörnyűséget követett el, s akit Isten irgalmával kell vigasztalni” – idézi a főpásztort a CNA.
A püspök biztatta honfitársait, hogy vegyenek részt az október 17-ére meghirdetett madridi életvédő felvonuláson: „Küzdjünk az életért! Az ember jövője mindig az élet, sohasem a halál. Segítsük a nehéz helyzetbe jutott nőket, hogy vállalni tudják az anyaság értékes feladatát!”
A spanyol Foro Familia a tervezett abortusztörvény elutasítása érdekében kiáltványt tett közzé, amelyet az október 17-ei demonstráció keretében készülnek a parlamentnek átadni. A Magyar Katolikus Családegyesület teljes támogatásáról biztosította a Foro Familiát. Az élet védelmét fontosnak tartó szervezetek október 16-i határidővel itt fejezhetik ki támogatásukat. A nemzetközi összefogás sikere nagy eredmény lehet az életért vívott harcban, és lendületet adhat további hasonló akcióknak.
Magyar Kurír