Képek Meszlényi Zoltán életéből

 

 

 

 

 

Mindszenty József bíboros prímás 1948-as letartóztatása, majd koncepciós perben elítéltetése után, amikor a kinevezett érseki helynök, Drahos János váratlanul meghalt, Meszlényi Zoltánra maradt a helynöki szék. Nem sokáig: 1950. június 29-én őt is elhurcolják. E naptól a kistarcsai internálótábor az otthona. Az utolsó otthon…

Az emlékező Brusznyai József atya 3 évet töltött az ÁVH börtönében, együtt raboskodott a vértanú püspökkel. Öccse volt a veszprémi ötvenhatos mártír, Brusznyai Árpád.

A párhuzamos vonalak, mint tudnivaló, csak a végtelenben találkoznak. A rokon pályán futó életutak pedig a legtöbbször sehol. Így van ez történetünk szereplőivel is. Pedig mennyi bennük a közös! Mindketten Isten katonájául szegődtek, mindkettőben nagy tudású papot tisztelhettek a hívek, egyformán elvhűségben éltek. És a diktatúra legkegyetlenebb éveiben egy helyen raboskodtak. Ekkor ágazott el végleg a két út: csak egyikük maradhatott földi szolgálatban.

A Rákosi-kor börtöneiről és kényszermunkatáborairól filmszociográfiák születtek, a Gulyás testvérek, a Böszörményi Géza–Gyarmathy Lívia alkotópáros vagy Almási Tamás keze alatt; ő a kistarcsai börtönbe vezette vissza az egykori női rabokat. A legmegrázóbb volt, amikor beléptek egykori cellájukba.

Másutt, de ugyanolyan cellában voltak a férfiak. Persze, a cellák egyformák: hidegek, kegyetlenek. Az egyikben raboskodott Brusznyai József, ötvenheted-magával. Átellenben pedig Meszlényi Zoltán.

Példát adó életút

A két egyházi férfiú életindulása között harmincesztendőnyi a korkülönbség: Meszlényi Zoltán, a mártírrá lett püspök 1892-ben, a börtöntárs, Brusznyai József esperes-plébános 1922-ben született. József atya már fiatalon hallotta hírét az akkor már nagy tekintélyű főpapnak, ismerte élete főbb állomásait: hogy Esztergomban, a bencéseknél érettségizett, majd mentora, Vaszary Kolos bíboros hercegprímás, esztergomi érsek, felfedezvén a tehetségét, Rómába küldte tanulni. 1915-ben szentelték pappá, 1931-ben már a főkáptalan tagja, főesperes, később káptalani helynök. XI. Piusz pápa kinevezése után, 1937-ben Serédi Jusztinián bíboros címzetes püspökké szentelte, így a mindenkori esztergomi érsek segédpüspöke lett.

Mindszenty József bíboros prímás 1948-as letartóztatása, majd koncepciós perben elítéltetése után, hogy a kinevezett érseki helynök, Drahos János váratlanul meghalt, Meszlényi Zoltánra maradt a helynöki szék. Nem sokáig: 1950. június 29-én őt is elhurcolják. E naptól a kistarcsai internálótábor az otthona. Az utolsó otthon…

Szörnyű titkok háza

Kevés dokumentum van az ÁVH legrettegettebb intézményeiről, és a legfontosabb részek nem is hozzáférhetők – a személyiségi jogok miatt. Bármily képtelenég: az ávós pribékek személyiségi jogainak védelmében… A rabok emberi jogai ott megszűntek. Az ávósok élet és halál urai voltak. Emlékfoszlányokból épül annak az időnek könyörtelenségrajza és szenvedéstörténete. A tábor titkait csak a rabok és rabtartóik ismerik. De sokan már nem élnek, az élők közül pedig számosan nem képesek, vagy – mint a verőlegények, gyilkosok – nem akarnak emlékezni. A legtöbb dolog így örökre homályban marad.

Az emlékek közül előjön a kép, a cella falán tábla, rajta: „Az őrizetesek jogai és kötelességei”. Három joguk volt, meséli az emlékező: kaphattak tisztasági csomagot, végszükségben kérhettek orvosi segítséget, a harmadik jog pedig, hogy bármikor jelentkezhettek önként föltáró, beismerő vallomásra. E jogával soha, senki sem élt az ötvenhét pap cellatársból.

Meszlényi Zoltán püspök se tett soha beismerő vallomást. Nem volt mit. Bűne csak a végtelen hite, hűsége, állhatatossága volt. A föltárást viszont naponta gyakorolta: föltárta a lelkét. Az Istennek. Ideje nagy részében imádkozott – amikor éppen nem vallatták, nem kínozták, nem verték, nem aprították vadállatias őrei. Lehetősége volt még a cellában állni, éjszaka a deszkapriccsen feküdni, szigorúan hanyatt, karjait kiegyenesítve, a törzse mellett tartva. Hogy miért kellett vigyázzállásban feküdni? Hát persze, a kínzás egy formája ez is… És mi a legkegyetlenebb, hogy a rab így nem tudja a kezével eltakarni a szemét. A kétszázas villanykörte fénye pedig átüt a szemhéjon. Az alvás így csak reménytelen kísérlet marad, pihenést csak a tudatkiesés kósza pillanatai hoznak.

„A legsunyibb megfélemlítési mód volt – mondja Brusznyai atya – az első időből, a vallatás, a »tényfeltárás« idejéből: éjjel-nappal szólt a hangszóró. Szabályos helyszíni közvetítés volt a püspöki hivatalból. A titkos lehallgató orvfölvétele. Még a saját hangomat is visszahallhattam. Hátborzongató cinizmus!”

Kínok kínja: némaságra ítélve

„Esténként imával zártam a napot. És arra gondoltam: hála a jóistennek, ma nem vertek meg” – idézi fel a boldog perceket az emlékező. Persze kínozni nem csak veréssel lehet. Azzal is, hogy az ablakon nincs üveg, hogy a rab télen az égre nyitott cellában fagy majdnem halálra. Hogy teljesen elszigetelik a külvilágtól. Hogy nincs kihez szólni. Hogy senki emberfiát, csak elállatiasodott kínzóit láthatja. Noha pár méterre voltak egymástól, Brusznyai József se láthatta soha, egy pillanatra se a szenvedő püspököt, akire kiszabták a legembertelenebb büntetést: a teljes, lélekölő magányt.

A kínokat 1951. március 4-ig viselte. A rákoskeresztúri temető rabparcellájában sietve, titokban földelték el. 1966-ban aztán exhumálták, és méltó helyen, az esztergomi bazilikában helyezték örök nyugalomra.

Meszlényi Zoltán rabságának részleteit csak elképzelni tudjuk, meggyötrésének, halálra kínzásának kizárólag az ávósok lehetnének tanúi. De ők megőrizték sötét titkukat.

Magyar Kurír