A Hittani Kongregáció október 20-án jegyzéket tett közzé XVI. Benedek pápa hamarosan megjelenő apostoli konstitúciójáról, amely a katolikus egyházhoz csatlakozó anglikánok helyzetét tárgyalja. A Vatikáni Rádió Erdő Péter bíborost kérte, hogy adjon bővebb felvilágosítást az új pápai rendelkezésről.

 

A Vatikáni Rádió interjúja Erdő Péter bíborossal

 

– Az anglikán egyházban az utóbbi évtizedekben igen jelentős változások mentek végbe, amelyek az egyházi fegyelmet, a hittani szemléletet is erősen érintették. Ezek közül a közvélemény számára talán az egyik legismertebb a nők papsága, illetve püspöki tisztsége, amely a protestáns hagyományban természetesen már eddig is megjelent, azonban az anglikánok magukat nem protestánsnak nevezik. Az anglikán kommunión belül eddig is többféle hitelvi irányzat volt, szemben a történelmi protestáns egyházakkal, például a lutheránus vagy a kálvinista egyházakkal, amelyek ugyan országonként külön szervezetben élnek, tehát nincs egyetlen központi szervezetük, de összefogja őket a közös hitvallás, a konfesszió. Az anglikán egyháznak eddig sem volt egyetlen közös hitvallása, és a kálvinizmus felé hajló protestáns irányzatok mellett az episzkopális, illetve a katolicizmushoz közelebb álló irányzatok is mindig jelen voltak a körükben. Ha olyan erős fegyelmi változások, a hagyománnyal olyan erős szakítások voltak, mint az utóbbi időben, akkor érthetően sokakban megfogalmazódott, hogy nekik talán nem ott van a helyük. Ez a krízis oda vezetett, hogy több százezres nagyságrendben hívők és sok száz anglikán pap kérte felvételét a katolikus egyházba. Az anglikán papok lelkészi avatását vagy papszentelését mi nem ismerjük el érvényesnek, azonban ezek az emberek kérték azt, hogy kapják meg a papszentelést a katolikus egyházon belül. Egyedi esetekben erre korábban is volt már példa, például XII. Piusz több ilyen engedélyt adott ki, most azonban több mint 500 főre rúgó lelkészi közösség kérte ezt, s ezért indokoltnak látszott, hogy az anglikán lelkiségnek, liturgikus hagyományoknak és bizonyos, a katolikus hittel összeegyeztethető teológiai hagyományoknak is, meg hát az egyházi élet szokásrendjének, ha tetszik, fegyelmének is számos elemét megőrizzék azok, akik az anglikán kommunióból most a katolikus egyházba lépnek. Ezért vált szükségessé egy olyan rendelkezés kiadása, amely az ő közösségi életüket a maga sajátosságaival együtt megtartja, a katolikus egyház teljes közösségén belül is. Ebben elméletileg semmi újdonság nincs, hiszen a katolikus egyházban ma is van  21 olyan saját jogú egyház, amely keleti szertartású, keleti egyházfegyelmet, lelkiséget őriz, tehát rítus szerinti saját jogú egyház. Magyarországon mindenki ismeri például a görög katolikus egyházat, ahol akár a nős papság kérdésében, akár a sajátos liturgiában tudjuk, hogy ők külön hagyományt, saját hagyományukat őrzik, ugyanakkor hitelesen katolikus egyházi életet élnek. Ugyanezt várjuk, reméljük azoktól az anglikánoktól is, akik közösségileg lépnek át a katolikus egyházba, vagy pontosabban rádöbbennek arra, hogy az ő eddigi azonosságuknak és meggyőződésüknek a legjobban mégis csak ez felel meg. Hiszen erről van szó: nem a katolikus egyház léptetett életbe erőteljes változásokat, hanem az anglikán világon belüli változások idézték elő ezt a tömeges igényt.

Ennek a közösségnek az élére a pápa egy ordináriust állít, és ha a többi földrészen is nagyobb számban jelentkezik ez az igény, akkor oda is ordináriusokat nevezhetnek ki. Erős tehát az analógia a keleti katolikus egyházakkal: hozzáteszem azt, hogy amennyiben ez az ordinárius felszentelt pap lesz, például egy családos lelkész kéri a papszentelést, és ebben az anglikán hagyomány szerinti közösségben ezt majd a pápa engedélye folytán meg is kaphatja, akkor családos emberként egy pap vezeti egy közösséget, olyan státuszban, mint egy apostoli kormányzó. Ha azonban cölebsz ember vagy özvegyember kéri a szentelést, pappá válik és szolgálatának minőségével bizonyítja, hogy alkalmas rá, akkor püspökszentelésben is részesülhet, és püspökként is vezetheti az ilyen közösséget.

– A jegyzék szerint a szeminaristák képzése közösen történik majd.

– Hogy pontosítsunk, az anglikánból lett katolikusok és a nem anglikánból lett katolikusok közösségéről van szó. Ebben a tekintetben egy személyes vallomást hadd mondjak el: mi annak idején a Központi Szemináriumban ugyancsak együtt készültünk a papságra a görög katolikusokkal, és ez semmiféle problémát nem okozott, sőt mi, latinok kértük, hogy legalább egy héten egyszer a görög katolikus liturgián vehessünk részt, hogy megismerhessük azt a szertartást.

– A jegyzék szerint külön elsajátíthatják az anglikán liturgikus és spirituális örökségüket. Mik ennek a jellemvonásai?

– Nem vagyok az anglikán vallás szakértője, de amit Angliában tapasztaltam, az eléggé hasonlított a katolikus (latin) szertartásra, az egyház működésére, azzal a különbséggel, hogy bizonyos régi, tehát a középkori Európában honos liturgikus szokásokat is meg lehetett figyelni, például az áldoztatás körül, és van még néhány pont a szentmisében. Kétségtelenül a liturgikus színekben, a liturgikus öltözékekben van egyfajta sajátosság, a liturgikus tér berendezésében is egy hagyományos elrendezést látunk. Nem tudom, mennyi az, amit sajátos értékként fenntart a pápa. Biztos azonban, hogy nagyon erős az analógia a keleti katolikus egyházakkal. S az biztos, hogy most már idestova ötszáz évről van szó, ez elengendő idő arra, hogy sajátosságok alakuljanak ki. A katolikus egyház életében is a trentói zsinattal és azt követő liturgikus reformmal nagy újdonságok jelentkeztek. Nem elszakadva a régi hagyománytól, de mégis annak egyik formája kapott előnyt a többiekhez képest, a többiek pedig eltűntek, egy-egy kivétel maradt csak fenn. Például Esztergomban a régi esztergomi rítusból fennmaradt annyi, hogy Magyarországon szabad a szentségi áldást másképpen adni, mint a világegyház többi részén.

– Mindenképpen kölcsönös gazdagodásról van szó.

– Igen, és egy modellről is, amely sok ember számára megnyithatja az utat a katolikus egyházzal való teljes közösség felé.

Erdő Péter bíborossal Vertse Márta beszélgetett.

Magyar Kurír