Eltemették Stockholm korábbi püspökét

Nyomtatás

ImageHubertus Brandenburg november elején 85 éves korában hunyt el szülővárosában, a németországi Osnabrückben. Brandenburg 1978 és 1998 között állt a 165 ezer hívőt számláló svédországi katolikus egyház élén, továbbá a Skandináv Püspöki Konferencia elnökhelyettese volt.

 

Brandenburg 1923-ban született Osnabrückben. 1952-ben szentelték pappá. Mielőtt Stockholm főpásztora lett, többek között püspöki helynök, majd segédpüspök volt Hamburgban. Húszéves püspöksége során negyven papot szentelt fel, harminc templomot és kápolnát építtetett.

A temetési szertartáson Anders Arborelius, Stockholm jelenlegi püspöke Brandenburg svédországi „áldásos tevékenységét" méltatta: „megerősítette hitében a helyi katolikus egyházat" és sokat tett az ökumenéért is. Az osnabrücki püspök, Franz-Josef Bode beszédében úgy fogalmazott: Brandenburg Svédország és egész Észak-Európa egyházának kiváló személyisége volt. A diaszpórában élő katolikusoknak sok erőt és tartást adott.
Magyar Kurír