Erdő Péter bíboros az MKPK Állandó Tanácsának romániai látogatásáról

Nyomtatás

ImageA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa Erdő Péter bíboros vezetésével november 23. és 25. között Romániában, Iasiban tartotta éves találkozóját a Román Püspöki Konferencia képviselőivel.

 

 

 

A találkozóról Erdő Péter bíboros a Magyar Katolikus Rádiónak nyilatkozott.

A Magyar Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa a Román Püspöki Konferencia küldöttségével megtartotta évi találkozóját. Második alkalommal kerül sor erre, tavaly Budapesten találkoztunk először. Ez a találkozó hagyományt indított el, idén a Román Püspöki Konferencia javaslatára Iasiban találkoztunk. Ennek a találkozásnak a résztvevői a Román Püspöki Konferencia részéről Ioan Robu érsek úr, a Román Püspöki Konferencia elnöke, Jakubinyi György érsek úr, Petru Gherghel, a Iasi-i Egyházmegye megyéspüspöke, továbbá az itteni segédpüspök úr, aki az itteni teológia vezetője, valamint eljött vendégként Anton Coºa kisinyovi (chiºinãui) megyéspüspök úr, akivel 2000. január 6-án együtt szenteltek püspökké Rómában.
A megbeszélés délelőtti és kora délutáni részében elemeztük az egyház azon tevékenységeit, amelyet a jelenlévő tagok az adott püspöki konferencián belül képviselnek. Volt szó az egyházi iskolákról, a nevelésről, a hitoktatásról, volt szó a liturgikus kiadványokról, a liturgikus szövegek és új rendelkezések nemzeti nyelvű kiadásairól, a papnevelésről, a hivatásokról, a család kérdéseiről, demográfiai problémákról.
Láttuk azt, hogy ez az egyházmegye rendkívül dinamikus, fiatal népességű és papságú egyházmegye, ahol a klérus átlagéletkora harminc év körül van, és tudjuk azt is, hogy a körülbelül kétszázötvenezer hívő lélekszámra jelenleg 330 inkardinált pap jut, akik közül 260 itt dolgozik az egyházmegyében, ezenkívül majdnem száz szerzetes pap is tevékenykedik ezen a területen.
Láttuk azt is, hogy a keresztelések száma évi kétezer körül mozog, ma már azonban a temetések száma itt is meghaladja a keresztelésekét, évente körülbelül kétezerötszáz temetést végeznek.
A házasságkötések száma örvendetesen magas, több mint a kereszteléseké, kétezerkilencszáz egyházi házasságkötés van évente. Mintha itt is egyfajta demográfiai csökkenés kezdődne, azonban ez a folyamat még az elején tart, reméljük, hogy nem lesz súlyos hatású.
Délután találkoztunk a szeminárium növendékeivel és tanáraival. Közös szentmisét mutattunk be latin nyelven, azután szabad beszélgetésen találkozunk a szeminárium egész közösségével, majd közös vacsorával zárult az esti program. Meglátogattuk a szemináriumban dolgozó kedvesnővérek közösségét is, akikkel jóízűen elbeszélgettünk magyarul, hiszen olyan falvakból származnak, ahol az emberek ismerik a magyar nyelvet. Azt hiszem, hogy a találkozás során nagyon baráti, testvéri hangulat alakult ki.
Bíboros úr, ilyenkor születik valamilyen dokumentum is?
Általában nem. Tavaly sem volt dokumentum, hanem születnek olyan döntések, vagy lépések, amelyek talán előbbre viszik azokat a közös kérdéseket, amelyekről beszélünk. Például a tavalyi találkozó kapcsán érkezett a két új pap ebből az egyházmegyéből, akik most Budapesten szolgálnak, és egyben kánonjogot tanulnak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és akik azután, három év után hazajönnek, és itt állnak majd a hívek rendelkezésére. Reméljük, hogy más papok is jöhetnek majd, ez a lehetőség a továbbiakban is fönnáll, és a püspök úr pozitívan nyilatkozott erről a tapasztalatról, nyitottnak látszik arra, hogy mások is érkezzenek.
A magyar hívek anyanyelven történő lelkipásztori ellátásáról is volt szó?
Az a kérdés, amiről az imént szóltam, szorosan összefügg ezzel a másikkal, hiszen ha az egyházmegye saját papjai, különösen, akik ezekből a falvakból származnak, nálunk tanulnak teológiát vagy kánonjogot, a mi budapesti istentiszteleti életünkben vesznek részt, az azt jelenti, hogy minden szempontból felkészülnek arra, hogy azoknak a rendelkezésére álljanak, akik magyar nyelvű lelkipásztori ellátást igényelnek, mégpedig igényes és modern formában.
A találkozó szerdán zárul Iasiban, lesz még valamilyen megbeszélés vagy találkozó? 
Szerdán délelőtt még tervezünk egy találkozót az ortodox metropolita úrral, és valószínű, hogy a városban egy-két nevezetességet is megnézünk.
(Az interjút Zimányi Ágnes készítette. Meghallgatható a Magyar Katolikus Rádió Magvetés – hitéletünk krónikája című műsorában, november 30-án, 20 órától.)
Forrás: Dr. Erdő Péter