XVI. Benedek: A teremtés elleni támadás az azonos neműek házassága

Nyomtatás

ImageA teremtés elleni támadásnak nevezte a pápa hétfőn az olyan törvényt, amely mellőzi, hogy csak férfi és nő köthet házasságot. XVI. Benedek ezzel a megjegyzéssel az azonos neműek házasságát engedélyező portugál törvényre utalt.


 

 

A 82 éves egyházfő azt mondta a Vatikánban, akkreditált diplomaták előtt a hagyományos januári találkozón, hogy „Isten teremtményeit, mint az embert, lehet védeni és veszélyeztetni, ilyen veszély fenyegeti a teremtményeket olyan törvények vagy javaslatok részéről, amelyek a diszkrimináció elleni küzdelemre hivatkoznak, miközben csapást mérnek arra a biológia alapra, amely megkülönbözteti a nemeket”. A pápa azt mondta, hogy egyes észak- és dél-amerikai valamint európai országokban teszik ezt.

A portugál parlament szocialista párt többsége a konzervatív ellenzék elutasítása mellett pénteken szavazta meg az azonos neműek házasságát engedélyező törvényt. Várhatóan áprilisban lesz az első homoszexuális-házasság, egy hónappal az előtt, hogy a tervek szerint a római katolikus többségű Portugáliába látogat a pápa.
A múlt héten egyébként az ugyancsak katolikus Latin-Amerika történetében először egy homoszexuális pár házasságot kötött Argentína déli részén. „A szabadság nem lehet abszolút, az embernek kijelölt utat nem határozhatja meg a szeszély vagy az akaratosság, sokkal inkább az a szándék, ami Isten akaratát mutatja” – mondta a diplomatáknak a pápa.
FH/hírTV