Bertone bíboros a világiakról és a zsinati stílusról

Nyomtatás

ImageAz egyházban „új stílusra és új térre” van szükség a világiak számára – hangsúlyozta Tarcisio Bertone bíboros államtitkár február 11-én a Wrocławi Egyetemen tartott előadásában. Az előadás abból az alkalomból hangzott el, hogy az egyetem teológiai kara díszdoktori címet adományozott a bíborosnak.

„A demokrácia és az egyház” átfogó témában a bíboros kiemelte „a világiak sajátos szerepét” az egyház közösségében. Hangsúlyozta, hogy ma is érvényes mindaz, amit a II. Vatikáni Zsinat és II. János Pál Christifideles laici kezdetű apostoli buzdítása fogalmazott meg a világiakra vonatkozóan.
A felmerülő kérdések közül Bertone bíboros az egyházi szolgálatok világiakra bízását és az új mozgalmak elterjedését említette, valamint a nők helyét és szerepét az egyházban. A világiak jelenlétének „új stílusa” az egyházban „csakis zsinati lehet; olyan, ami nemcsak a zsinat tartamára érvényes, hanem a problémák megközelítésének módszerét is meghatározza” – állapította meg a bíboros.
„A zsinati stílus jellemzője és érdeme, hogy minden közösséget bevon, s egyben aktív és felelős részvételre hívja őket. Ez a stílus keresést és párbeszédet igényel; javaslatok kidolgozását, amelyeknél nincsenek előregyártott válaszok. Megköveteli, hogy mindenkit meghallgassanak, de legalábbis a közösségek képviselőit, hiszen „az egyházban a pluralizmus nem egyének pluralizmusát, hanem az egyes közösségek pluralizmusát jelenti" – idézi a Tarcisio Bertone szavait a SIR.
Magyar Kurír