Tanúskodjunk Isten irgalmas szeretetéről

Nyomtatás

Tanúskodjunk Isten irgalmas szeretetéről – XVI. Benedek szavai a vasárnap déli Regina Coeli imádság alkalmából

Az egyház azt a küldetést kapta, hogy elvigye mindenkihez Isten irgalmas szeretetének örömteli hírét – mondta a Szentatya vasárnap délben a Mennyek Királynéja imádság alkalmából. A Szentatya Húsvét hetét nyári rezidenciáján töltötte, így a közös imádságra ezúttal Castel Gandolfóban került sor. A pápa ismét kifejezte részvétét Lech Kaczynski elnök és a lengyel állam más vezetőinek tragikus repülőszerencsétlensége kapcsán.
Az Isteni Irgalmasság ünnepéről tartott eszmefuttatásában a pápa Húsvét nyolcadának vasárnapjára utalt, amikor János evangéliumi elbeszélése szerint Jézus megjelent apostolainak. Ezt a vasárnapot régi egyházi hagyomány szerint Fehér vasárnapnak nevezték a latin „alba” szó nyomán. Ekkor vetették le ugyanis magukról a fehér ruhát a Húsvét éjjelén megkeresztelt neofiták. Tiszteletre méltó II. János Pál pápa 2000. április 30-án Faustina Kowalska nővér kanonizációja alkalmával ezt a vasárnapot az Isteni Irgalmasság ünnepének szentelte.
A fehérvasárnapi evangéliumi szakasz Isten jóságáról és irgalmáról szól. Azt beszéli el, hogy Feltámadása után Jézus megjelent az Utolsó Vacsora termében összegyűlt tanítványainak. Amint Szent Ágoston mondja a zárt ajtók nem jelentettek akadályt Jézus számára, mert testében Isten lakozott. A tanítványai közé lépő Jézus megmutatja kínszenvedésének jeleit, sőt a hitetlen Tamásnak később még azt is megengedi, hogy ujjával megérintse sebhelyeit.
Hogyan lehetséges, hogy még egy apostol is kételkedik a feltámadásban? Valójában Istennek ez a hozzánk lehajló jósága alkalmat jelent nekünk is, hogy tanuljunk ne csak a hívő tanítványok, hanem a kételkedő Tamás esetéből is. Tamás, amikor kezét Jézus oldalába teszi, nemcsak saját hitetlenkedéséből gyógyul meg, hanem a mi kételkedéseinket is eloszlatja. A Feltámadt Krisztus látogatása nem korlátozódik az Utolsó Vacsora termére, hanem jóval túlmutat azon, hogy mindenki megkapja a béke ajándékát és teremtő lehelete által az életet. Jézus kétszer is ezt mondja tanítványainak: „Békesség nektek”, majd hozzáteszi: „amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
A vigasztaló Szentlélek örökké tartó támogatásával ez az egyház küldetése, hogy elvigye mindenkinek Isten irgalmas szeretetének jó hírét és örömteli valóságát. Ennek szellemében a pápa arra buzdította a lelkipásztorokat, hogy Vianney Szent János, az arsi plébános példájára formálják az emberi szíveket és életeket, hogy minden ember felismerje Jézus irgalmas szeretetét.
A Szentatya végül a vasárnap déli Mennyek Királynéja elimádkozásakor mély részvétét fejezte ki az Oroszországban történt repülőszerencsétlenség miatt, amelyben életét veszítette Lengyelország elnöke, számos állami közméltósága és a tábori ordinárius is. A torinói lepel közszemlére tételével kapcsolatban a pápa emlékeztetett arra, hogy május másodikán ő maga is ellátogat Torinóba, hogy tisztelegjen előtte. Majd hozzátette: örömmel tölti el, hogy a lepel kiállítása újból zarándokok nagy tömegeit mozgatja meg, hogy folytatódnak a kérdéssel kapcsolatos kutatások és főként hívő emberek sokasága figyelemmel fordul Krisztus szenvedésének misztériuma felé.
Vatikáni Rádió