Tíz év római szolgálat után az Egri Főegyházmegye élén

Nyomtatás

ImageTernyák Csaba érsek szombaton délelőtt kezdte meg egri főpásztori szolgálatát. Ez alkalomból a Vatikáni Rádió készített vele interjút, amelyet szerkesztett formában adunk közre.


– Érsek úr melyek lesznek legfontosabb lelkipásztori tevékenységei?
Korábbi interjúimban is elmondtam már, hogy korai lenne az első napon a fő feladatokról és a fő irányvonalakról szólni, hiszen először mindenképpen meg kell ismerni az egyházmegyét.
Nagyon lényegesnek tartom mindazonáltal azt, hogy egyre inkább a közösségi szellem uralkodjék az egyházmegyében és azt, hogy egy új missziós lelkület hassa át a munkánkat. Ezen azt értem, hogy nemcsak a papoknak kell missziós tevékenységet folytatni, hanem maguknak a közösségeknek kellene egyre inkább a missziós feladatokat átvállalni.
Igen fontosnak tartom az ökumenikus kapcsolatokat. Az egyházmegye területén nagyon sok görög katolikus él. Ők katolikusok, tehát nem beszélhetünk ökumenikus kapcsolatokról, de nagyon fontos az, hogy velük jó, testvéri, baráti kapcsolatot ápoljunk, hiszen ugyanannak az egyháznak a 'két tüdejét' képviseljük, a nyugati és a keleti szárnyát. Ugyanakkor nagyon lényegesnek tartom azt is, hogy a protestáns felekezetekkel, a reformátusokkal és az evangélikusokkal jó kapcsolatokat ápoljunk. Jó példa volt erre, hogy a mai szertartáson részt vett a református és az evangélikus püspök is.
Természetesen nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a papi hivatások előmozdítása terén előrelépések történjenek, különösen azt szeretném, hogyha a hivatásgondozás valóban bekerülne a lelkipásztori munkánk középpontjába, mint ahogy azt nagyon sok vatikáni előírás is megkívánja.
Továbbá a világiakkal való együttműködést, közreműködésüket, bekapcsolásukat az egyház vérkeringésébe, és hogy részt vegyenek az egyház építésében.

 

Image 


– A szombat délelőtti ünnepélyes beiktatási szertatáson nagyszámú küldöttség vett részt a Római Kúriáról is. Ez azt jelenti, hogy az Ön személyes kapcsolatai révén közelebb kerül a magyar helyi egyház az egyetemes egyházhoz?
Úgy gondolom, hogy minden egyház számára nagyon fontos az, hogy Péterrel, az első apostollal, a püspökök közül a legfontosabbal szoros kapcsolatokat ápoljon, hiszen ő az egység szimbóluma és a valóságos megjelenítője is számunkra. Ily módon a vatikáni kapcsolatoknak döntő jelentősége van, hiszen a Vatikán az egyet jelent Péterrel, Péter utódával, a 'mai Péterrel', XVI. Benedek pápával, akivel nagyon szoros kapcsolatot akar ápolni az egész magyar egyház. Ez már korábban is így volt, hiszen a magyar egyház hűséges a Vatikánhoz, és korábbi tapasztalatokból is tudom, hogy a Vatikánban nagyon értékelik a magyar katolikus egyháznak ezt a hűségét, amit az üldöztetés évtizedeiben és azóta is tanúsít a Szentszék irányában.
Mindenesetre az én személyem szintén valamiképpen kötődik az Apostoli Szentszékhez, hiszen én tíz éven keresztül szolgáltam a Vatikánban, és természetesen fokozottan érzékeny vagyok az Apostoli Szentszékkel ápolt szoros, bensőséges és mély kapcsolatokra.

Magyar Kurír