Emiliáni Szent Jeromos, nevelő

Nyomtatás

Emiliáni Szent Jeromos„A hagyományok, szokások, ünnepélyek, játékok, versenyek stb. olyanok, mint a fa gyökerei: minél mélyebbek, annál szilárdabb a fa” (Bánk J.) A hagyományokkal azonban vissza is lehet élni. Ha nincs bizalmunk a tegnap iránt, ha nem ismerjük el, hogy elődeink valami értékeset alkottak, akkor önmagunk alatt vágjuk a gyökeret. A hagyományokat nem ápoló, vagy azokat értelmüktől megfosztó ember vagy nemzet gyökértelenné válik. A történelem viharai elsöprik az élet színteréről. A hagyományok ápolása folytonosan megköveteli a rákérdezést eredeti értelmükre és tartalmukra. Az eredethez, a forráshoz való visszatérés pedig mindig felfrissít. (Adoremusz 2005)

1481-ben született Velencében. 15 éves korától kezdve katonáskodott. 27 éves korában, 1508-ban katonai parancsnokként fogságba esett, és a börtönben rettenetes elbánásban részesült. Csodálatos szabadulása után bilincseit Treviso-ban a Szűzanya oltárára helyezte, és az árvák nevelésére szentelte életét. 1518-ban, 37 éves korában pappá szentelték. Mint pap, megalapította a szamaszkai szabályozott papok társulatát a betegek gondozására, és az árva gyermekek nevelésére. 1537 február 8-án halt meg a pestisjárvány áldozataként. Sírja Samascában van.
Meghallotta és követte az Úr szavát, amiről a szentmise Kezdőéneke beszél:

Engedjétek hozzám a gyermekeket,

és ne küldjétek el őket,

mert ilyeneké a mennyek Országa! - mondja az Úr.

Emiliáni Szent Jeromos gyerekekkel 
FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Az önzés önmagunk felé fordít és bezár. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy nagylelkűen forduljunk lelkünk Megváltója felé.
KYRIE-LITÁNIA

Jézus Krisztus, Aki szegényként születtél a világra, hogy bennünket gazdaggá tégy:

Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Aki gondját viseled a szegényeknek, és jutalmazod jótetteiket:

Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Aki Országod dicsőségét ígérted azoknak, akik az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják:

Uram, irgalmazz!

AZ OLVASMÁNYHOZ (Tób 12, 6-13)
Az ember magától nem tehet semmit. Minden jósága Istentől származik. Ezért minden művének a Teremtőt kell dícsérni. Az embereknél még tudatosabb hálaadás kötelező.
AZ EVANGÉLIUMHOZ (Mk 10, 17-30)
Az üdvösség Isten ingyenes ajándéka. A parancsok megtartásával alkalmassá tesszük magunkat arra, hogy Isten ajándékait elnyerhessük. Az evangéliumi tanácsok szerinti élet pedig kedvessé teszi tetteinket Isten előtt, sőt, a tökéletesség állapotát adja meg.
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Imádkozzunk, Testvéreim, hogy az Irgalmas Szamaritánus, maga Jézus Krisztus gyújtsa lángra a szíveket, és irgalmasságát szentjein keresztül sugározza felénk.

1. Add, Urunk, hogy résztvevő szívvel álljunk az ifjúság mellé.

2. Add, hogy életünk példája vonzó legyen, és a fiatalok megtanulják tőlünk az igaz életet.

3. Adj szívünkbe, Urunk, irgalmat, hogy imádsággal és áldozatvállalással segítsük a szenvedőket.

4. Add, hogy soha bele ne fáradjunk a szeretet cselekedeteibe.

5. Add, Urunk, hogy az irgalmasok jutalmát elnyerhessük a mennyben.

Urunk, Jézus Krisztus! Szeretettel hívtad magadhoz a gyermekeket, és részvevő lelkekkel segítetted a szenvedőket. Kérünk, ihless bennünket is, mint Emiliáni Szent Jeromost, hogy irgalmas szeretetedet közvetítsük a rászorulók felé. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Virtuális Plébánia