A magyar orvoscsapat szétválasztotta a fejüknél összenőtt sziámi ikreket

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_DMTI20180823100.jpgA végső szétválasztó műtét – tehát az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozás – sikerrel zárult: az ikrek állapota stabil, de szövődmények lehetségesek. Az operációra a dakkai központi katonai kórházban (CMH) került sor a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével, helyi idő szerint csütörtök hajnaltól.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására, immáron 15 évnyi hazai közhasznú orvosi és egészségügyi minőségjavító tevékenység és 7 évnyi bangladesi missziós munka után.
A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű Operation Freedom szétválasztó műtétsorozat első fázisát a közös agyi fő szállítóér-szakasz szétválasztása jelentette endovaszkuláris módszerrel Dr. Hudák István vezetésével 2018-ban, szintén Dakkában. A második – plasztikai sebészeti – fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlott Dr. Pataki Gergely vezetésével.
A mostani végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt Dr. Csókay András vezetésével. Amellett, hogy sikerült megteremteni a jobb élet lehetőségét a két hároméves kislánynak, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak: új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat.
Kép: Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely 
Forrás: MTI / Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány
www.vg.hu