CSIT 2019

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_68618856_2355974397824644_5895389530600505344_n.jpgVÉGRE, itt a várva várt nap, megkezdődött a CSIT 2019.

Mindenkit várunk nagy-nagy szeretettel és lelkesedéssel!

 
Megkezdődött a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó 
Több mint hétszáz erdélyi fiatal vesz részt az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón (CSIT), amelyet augusztus 13–17. között tartanak. A tábor középpontjában ezúttal is a lelki programok állnak, amelynek „csúcspontja” a fiatalok közös imádkozása lesz a csütörtöki szentségimádáson.
Legtöbben a 16–17 éves korosztályból jelentkeztek az idei CSIT-re, az erdélyi keresztény fiatalok találkozójára, ahová 14–30 év közöttieket vártak. A táborba kedden volt lehetőség utoljára bejelentkezni, a szervezők elmondása szerint mivel nem fesztivál jellegű a rendezvény, ezért a zárt táborba nincs lehetőség napi belépésre. 
b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_CSIT1_68720917_2240551145993502_5153644430858649600_n.jpgA több napos eseménynek a csíksomlyói Multifunkcionális Központ, a Szent István-ház, a Mária-kert, a Jakab Antal Ház és a Fodor-ház udvara ad otthont. Idén is, akárcsak a korábbi években, több mint hétszáz fiatal vesz részt a találkozón, közülük 150-en önkéntesként bekapcsolódtak a szervezésbe is. 
Tamás Barna szervező, a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség vezetője kiemelte, hogy az idei CSIT középpontjában is a lelki programok állnak, amelynek „csúcspontja” a több száz fiatal közös imádkozása lesz a csütörtöki szentségimádáson. A programjaik nem lesznek nyitottak, kivételt képeznek a szentmisék, amelyekbe bárki bekapcsolódhat. Megtudtuk azt is, hogy négy korcsoportra osztották a résztvevőket, így a korosztályuknak megfelelő programokat biztosíthatják számukra. A tábor idei mottója: Lelkemben szólsz, hallom hangod: „Hívlak, jöjj, kövess engem”. 
Az a cél, hogy a fiatalok számára tanácsokat, iránymutatást, lelki támaszt nyújtsanak az életük céljának, értelmének keresésében, illetve, hogy megtapasztalhassák Isten szeretetét, és, hogy hitükben megerősödjenek. A tábor programjáról részletesebben a CSIT oldalán olvashatnak.
Fotó: Gábos Albin
Barabás Hajnal
www.szekelyhon.ro
VIDEÓK :