Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért – idén októberben is

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_gyerekima19.jpgOktóber 18-án, helyi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Az elmúlt esztendőkben hazánkban is számos helyen csatlakoztak az eseményhez.

Maga a kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult: miközben 2005 nyarán gyermekek együtt imádkozták a rózsafüzért, a mellettük levő asszonyok kézzelfoghatóan érezték a Szűzanya jelenlétét. Napjainkra ez a tömeges áhítat  nemcsak Dél-Amerikában, hanem szerte a világon elterjedt. Kiinduló gondolata az a Szent Piótól származó idézet volt, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”.
Ez az alkalom októbernek mint a rózsafüzér hónapjának kiemelt hangsúlyt adhat.
Ferenc pápa döntése szerint 2019 októbere a világmisszió rendkívüli hónapja. A Szentatya kérésére az idei „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű, világméretű imakezdeményezésnek a misszió lesz a témája, és a gyermekekkel főként a misszionáriusokért és új missziós hivatásokért imádkoznak. Az a cél, hogy a gyermekek imája legyen különös módon is az Egyház missziós megújulásának a lelke.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából az Országos Lelkipásztori Intézet hívja a gyermekeket – és ezért kéri a tanítókat, hitoktatókat, nevelőket, szülőket, nagyszülőket –, hogy miként az előző években is, kapcsolódjanak be a gyermekek nagy imamissziójába, és október 18-án 9 órakor (vagy a nap jobban megfelelő más órájában) imádkozzák a gyermekekkel együtt a rózsafüzért.
A Szükséget Szenvedő Egyház (ACN International) nemzetközi segélyszervezet szeretné, ha ez az imakezdeményezés „szüntelen misszióvá” lenne – miként Ferenc pápa kéri –, méghozzá úgy, hogy a gyermekek „élő rózsafüzércsoportokat – rózsákat” alkossanak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a gyermekek között egy hónapra kiosztják a rózsafüzér húsz titkát. Segítségként a rózsafüzér adott titkát kis képen ábrázolva oda lehet adni nekik. Minden gyermeknek az a feladata, hogy naponta elimádkozza a rózsafüzérnek azt a tizedét, amely titkot kapta. Így a csoport naponta elimádkozza az egész rózsafüzért, és elmélkedik Jézus életéről. A hónap végén új rózsafüzértitkot kap minden gyermek (titokcsere). Az ima így élő valósággá lesz, amely megváltoztatja életünket, hordozza az Egyház misszióját, békét és egységet ad a világnak.
Visszajelzéseket a rózsafüzér imádkozásáról örömmel fogadunk az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen.
Forrás: Országos Lelkipásztori Intézet
Magyar Kurír