Hogyan imádkozzuk a rózsafüzért?

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentiras_71967594_3115383578478403_846646184138244096_n.jpgA rózsafüzér (latinul rosarium, más szóval szentolvasó) a katolikus egyházban az imádság egyik közkedvelt formája, illetve az ehhez használt eszköz. Formáját tekintve lényege, hogy bizonyos imákat meghatározott számban és sorrendben kell mondani.

Az Atya, a †Fiú és a Szentlélek nevében.
Amen.
KEZDÉSRE MEGVALLJUK HITÜNKET:
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától; szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
MINDEN TIZED VÉGÉN MONDJUK:
Dicsőség az Atyának, a †Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.
Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.
A TITKOK:
ÖRVENDETES TITKOK (hétfő – szombat)
Aki hitünket növelje.
Aki reményünket erősítse.
Aki szeretetünket tökéletesítse.
 
Akit te, Szent Szűz, a Szentlélektől Fogantál.
Akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál
Akit te, Szent Szűz, a világra szültél.
Akit te, Szent Szűz, a templomban bemutattál.
Akit te, Szent Szűz, a templomban megtaláltál.
 
VILÁGOSSÁG TITKAI (csütörtök)
Aki bennünket megtisztítson.
Aki lelkünk békéjét megőrizze.
Aki a szentségekben megerősítsen.
 
Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.
Aki Kánában megmutatta isteni erejét.
Aki meghirdette Isten országát.
Aki a Tábor-hegyen megmutatta isteni dicsőségét.
Aki az Oltáriszentségen nekünk adta önmagát.
 
FÁJDALMAS TITKOK (kedd – péntek)
Aki értelmünket megvilágosítsa.
Aki emlékezetünket megerősítse.
Aki akaratunkat tökéletesítse.
 
Aki érettünk vérrel verejtékezett.
Akit érettünk megostoroztak.
Akit érettünk tövissel koronáztak.
Aki érettünk a keresztet hordozta.
Akit érettünk keresztre feszítettek.
 
DICSŐSÉGES TITKOK (szerda – vasárnap)
Aki gondolatainkat irányítsa.
Aki szavainkat vezérelje.
Aki cselekedeteinket kormányozza.
 
Aki a halálból feltámadott.
Aki a mennybe fölment.
Aki nekünk a Szentlelket elküldötte.
Aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett.
Aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.
 
AZ ÖTÖDIK TIZED UTÁN KÖNYÖRGÉST MONDUNK:
Imádkozzál érettünk, Istennek Szent Anyja!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
 
Könyörögjünk! Istenünk, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával megszerezte nekünk az örök élet jutalmát.
Add, kérünk, hogy miután a Boldogságos Szűz Mária rózsafüzérével e szent titkokról megemlékeztünk, kövessük, amit tartalmaznak, és elnyer-jük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.
 
Az Atya, a †Fiú és a Szentlélek nevében.
Amen.
Hogyan imádkozzuk a rózsafüzért? – Tíz tanács II. János Pál pápától
II. János Pál pápa 2002. október 16-i keltezéssel adta ki Rosarium Virginis Mariae kezdetű, a rózsafüzérről szóló apostoli levelét. Ebben konkrét, gyakorlati tanácsokat fogalmaz meg a rózsafüzér imádkozásának módjával kapcsolatban.
1. A rózsafüzér célja: Krisztus arcának szemlélése
„Krisztus arcára szegezni a tekintetet, fölismerni a misztériumot […] Krisztus minden tanítványának feladata, tehát a miénk is. Miközben ezt az arcot szemléljük, kitárulunk a szentháromságos élet misztériumának befogadására, hogy mindig újra megtapasztaljuk az Atya szeretetét, és örvendjünk a Szentlélek örömével.” (9)
„… a rózsafüzér a feszületre irányul: tőle indul és hozzá érkezik, mint maga az imádkozás is. Hiszen Krisztusban összpontosul a hívők élete és imádsága. Minden belőle indul ki, minden feléje irányul, minden általa jut el a Szentlélekben az Atyához.” (36)
2. Jézus neve
„Az Üdvözlégy súlypontja, mintegy fordulópont a két rész között: Jézus neve. Olykor, ha sietve imádkozzuk, ez a súlypont eltűnik, s vele együtt elvész a kapcsolat is Krisztusnak azzal a titkával, amelyikről éppen elmélkedünk. […] Jézus nevét – az egyetlen nevet, amelyben az üdvösség reménye nekünk adatott (vö. ApCsel 4,12) – a Szentséges Anya nevével együtt ismételgetni, s mintegy engedni, hogy Mária sugallja nekünk ez a nevet, a hasonulásnak olyan útja, mely egyre mélyebbre bevezet Krisztus életében.” (33)
3. A rózsafüzér megértése
„A rózsafüzér megértéséhez el kell mélyülni a szeretet sajátos lelki dinamikájában.” (26)
4. A csend
„Az odahallgatás és az elmélkedés a csendből táplálkozik. Jó, ha a titok kimondása és a Szentírás szavai után megfelelő időre megállunk, hogy tekintetünket a szemlélendő titokra szegezzük, mielőtt elkezdjük a szóbeli imát. A csend értékének újrafölfedezése az egyik titka az elmélkedés és a szemlélődés gyakorlásának.” (31)
5. Rózsafüzér és Szentírás
„… a rózsafüzér nem helyettesíti a lelki olvasmányt (lectio divina), épp ellenkezőleg, föltételezi és elősegíti azt. […] A rózsafüzérben szemlélt titkok […] által a lélek könnyen utakat találhat az egész evangéliumhoz, főként ha a rózsafüzért a tartós összeszedettség különleges állapotában imádkozzák. […] Annak érdekében, hogy az elmélkedés szentírási alapot kapjon és mélyebb lehessen, hasznos, ha a titok kimondása után fölolvasnak egy, a körülményeknek megfelelő rövidebb-hosszabb szentírási részt. Az egyéb emberi szavak ugyanis soha nem érik el a sugalmazott szavak sajátos hatékonyságát. Ezeket ugyanis azzal a bizonyossággal hallgatjuk, hogy Isten szava, mely a ma számára, az »én számomra« hangzik el.” (29–30)
6. Hogyan imádkozzuk a rózsafüzér titkait?
„Az örvendetes titkokról való elmélkedés a keresztény öröm végső indítékaival és mélységes tartalmával való találkozás.” (20)
„A világosság titkainak mindegyike a Jézus személyében immár elérkezett Ország kinyilatkoztatása. […] Kánában Mária ajkán hangzik föl és egy nagy anyai intelemmé válik, melyet minden idők Egyházához intéz: »Tegyétek meg, amit nektek mond!« (Jn 2,4) Ez az intelem jól bevezeti Krisztus nyilvános élete során mondott szavait és jeleit, és a világosság minden titka számára máriás hátteret ad.” (21)
„A fájdalmas titkok segítik a hívőt abban, hogy átélje Jézus halálát – ott állva a kereszt alatt Mária mellett –, s hogy vele együtt merüljön el Isten ember iránti szeretetének mélységében, s érezze meg e szeretet egész újjáteremtő erejét.” (22)
A dicsőséges titkok „a hívőt arra késztetik, hogy lépjen túl a passió sötétségén, és tekintetét a föltámadásban és a mennybemenetelben szegezze Krisztus dicsőségére. Miközben a keresztény lélek a Föltámadottat szemléli, fölfedezi hitének indokait (1Kor 15,14).” (23)
7. Miatyánk, Dicsőség
„A Miatyánk mintegy alapja az Üdvözlégyek ismételgetése által kibontakozó krisztologikus-máriás elmélkedésnek, és a titokról való elmélkedést egyházi tapasztalattá teszi akkor is, ha egyedül végzik.” (32)
„Fontos, hogy a Dicsőség mint a szemlélődés csúcspontja tudatos legyen a rózsafüzérben. Nyilvános imádkozás esetén énekelni is lehetne, hogy megfelelő hangsúlyt kapjon ez a minden keresztény imádságra jellemző távlat.” (34)
8. A rózsafüzér befejezése
„A rózsafüzér végén a pápa szándékára imádkozunk, hogy az imádkozó lélek tekintete kitáguljon az egész Egyház szükségleteire.”
„… a lélek szükségét érzi, hogy a rózsafüzér végéhez, melynek során annyira érezte Mária anyai segítségét, a Szent Szűz dicséretét fűzze, akár a Salve Reginát, akár a loretói litániát. A belső út megkoronázása ez, melyen a hívő eleven kapcsolatba került Krisztus és az ő Szentséges Anyja titkával.” (37)
9. Időbeli eloszlás
„… a heti beosztás lelki sajátosságot ad az egyes napoknak, a liturgiához hasonlóan, mely az év egyes szakaszait tudja megszínezni. A mai gyakorlat szerint a hétfő és a csütörtök az örvendetes titkok napja, a kedd és a péntek a fájdalmas titkoké, a szerda, a szombat és a vasárnap a dicsőséges titkoké. Hova lehetne beilleszteni a világosság titkait? […] a szombat hagyományosan a Mária-tisztelet napja, tanácsolhatónak látszik, hogy csütörtökről kerüljenek át az örvendetes titkok szombatra, s az így szabaddá vált csütörtök lehetne a világosság titkainak napja.”
„… arra kell ügyelni, hogy a rózsafüzért mindig szemlélődésnek tekintsék és ekként végezzék. Ezáltal, mintegy a liturgia kiegészítéseként, a keresztény hét – melynek sarkpontja a vasárnap, a feltámadás napja – a Krisztus élete titkain keresztül vezető úttá válik, s maga Krisztus az idő és történelem Uraként jelenik meg tanítványai életében.” (38)
10. „Bízd az Úrra minden gondodat”
„… a Megváltó szent emberségével való találkozásba vigyük magunkkal gondjainkat, bajainkat, munkánkat, terveinket, mindazt, ami az életünket jelenti. »Bízd az Úrra minden gondodat, és Ő gondoskodni fog rólad« (Zsolt 55,23). A rózsafüzérrel elmélkedni azt jelenti, hogy gondjainkat rábízzuk Krisztus és az Ő Anyja irgalmas szívére.” (25)
+1 tanács Boldog VI. Pál pápától
„A rózsafüzér mondása természete szerint nyugodt, szinte késleltetetten lassú ritmust igényel, ami elősegíti az imádkozóban az elmélkedést az Úr élete misztériumairól, melyeket annak szívén keresztül lát, aki a legközelebb állt az Úrhoz, s melyekből elmondhatatlan gazdagság fakad.” (12)
„A rózsafüzér nagyon kedves imádságom. Csodálatos imádság! Csodálatos az egyszerűsége és a mélysége (...). Ugyanis az Üdvözlégy Mária szavainak mondása közben elvonulnak lelki szemeink előtt Jézus Krisztus életének fő eseményei. […] s eleven közösségbe kapcsolnak Jézussal – mondhatnánk – az Ő Anyjának szívén keresztül. Ugyanakkor szívünk belefoglalhatja a rózsafüzér e tizedeibe mindazt, ami egy személy, a család, a nemzet, az Egyház és az emberiség életét alkotja. Az egyéni gondokat, a felebarát, s különösen a hozzánk, a szívünkhöz közelebb állók gondjait. Így a rózsafüzér egyszerű imádsága adja az emberi élet ritmusát.” 
(Szent II. János Pál pápa)
Forrás
II. János Pál: Rosarium Virginis Mariae
Magyar Kurír