Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök az alábbi üzenetet tette közzé karácsony ünnepe alkalmából.

A Karácsony eseményeinek a leírásában van valami költői, idilli, valami nagyon szép, megható, nagyon mély. Hogyha az ember a Karácsonyra gondol, valahogy felemelkedik a lelke.

Vajon miért van ez így? – Hiszen a valóság ott helyben egy kicsit másként mutatott. A Szentcsalád holtfáradtan, Mária áldott állapotban, megérkezik Betlehembe, ahol senki nem fogadja be őket, ott vannak az idegenben, az éjszakában… Ott lehet a lelkükben a kérdés: vajon miért nem tudtunk többet tenni ezért a gyermekért? Semmi nem mutat arra, hogy valami fennkölt, költőien szép lenne ott. Persze, aztán jönnek az események. De jó, ha egy kicsit arra figyelünk, hogy van egy nagyon kemény életvalóság, amiben mindannyian benne élünk: hogy néha elfogy a pénz, néha elfogy az egészség, néha elfogy a türelmünk, néha elégedetlenek vagyunk saját magunkkal és másokkal, hogy néha fáradtak vagyunk, az élet rövid… Ez mind egy valóság. Kemény valóság. És hogy lesz ez a kemény valóság egy megélt szép élet?

Pontosan Jézus születésével megkaptuk azt a képességet, hogy a dolgok mögé lássunk. Azt mondja az Írás: „Mindannak, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten fiává (gyermekévé) legyen, annak, aki hisz Benne.” Aki befogadta, aki hisz benne, az a dolgok mögé lát, a dolgok mögé érez, jó értelemben. Meglátja mögöttük a szépet, a költőit, az Isten szeretetét, azt, amit ő ajándékba kapott, amit számára ajándéknak szántak.

Megvan-e nekünk a hitnek a szeme? Ez az a képesség, amely a dolgok mögött látja, hogy itt nemcsak az van, hogy az emberek keményszívűsége nem fogadja be őket, hogy fáradtság, meg szenvedés van... hanem felfedezi a nagyobb valóságot, azt, hogy az Isten szeretete most nyilvánult meg. Eljött közénk a Mindenható Isten. Karácsony kinyitja a szemünket erre a valóságra. Ettől annyira szép. Most valahogy nemcsak azt a kemény valóságot látjuk, amiben benne élünk, hanem ezt a másik valóságot is, amit eleinte csak a hit szemével látunk. Eleinte, mert aztán később, nagyon sokszor, meglátjuk testünk szemével is, ahogy kezdi Mária és József is meglátni: jönnek a pásztorok, angyalok, jönnek a bölcsek… itt valami történt, itt valami elindult. De ehhez kellett az a hit, amely nem a látáson alapszik, amely több mint a látás. Utána jön majd a látás, miután hittel válaszoltam Isten hívására.

Jézus Krisztus születését ünnepeljük. És minden mögött, mindenen túl, lássuk meg a köztünk élő Emmanuelt, az Istent, aki itt lakik, itt él az Ő népében!

Nagyon meg tud változni az életünk, ha ezt a látást nem veszítjük el.

Egyszer egy történetet hallottam. Az egyik kolostorban nagyon leromlott az élet. A szerzetesek mind öregebbek lettek, mind kevesebb volt a hivatás. Nagyon szomorkodva, nehéz szívvel éltek. Összeültek tanakodni. Arra gondoltak, az erdőben lakik egy bölcs, el kellene menni hozzá. A kolostor elöljárója el is ment. Ez a bölcs meghallgatta, és végül adott neki egy tanácsot. Mondj egy mondatot a többi szerzetesnek. Ezt nem szabad többé megismételned. Csak egyszer szabad elmondanod. A mondat így hangzik: a Messiás köztetek van. Az apát hazament és elmondta szerzetetestvéreinek: A Messiás köztünk van. A szerzetesek nem ismételhették meg a mondatot. Elkezdtek gondolkozni: vajon ki a Messiás, vajon Tamás testvér, vagy Illés, vajon Máté, talán én vagyok? Ettől kezdve sokkal tiszteletteljesebben néztek egymásra, így kezdtek el viselkedni a mindennapokban. Lassan a kolostor légköre megváltozott. Annyira, hogy az emberek, akik jövögettek, észrevették a változást, tetszett nekik a szép légkör, és elhívták barátaikat is, eljöttek a fiatalok is. Volt, aki kedvet és hivatást kapott, hogy ő is szerzetes legyen. Így újult meg az a kolostor.

Mi tudatában vagyunk-e annak, hogy a Messiás valóban köztünk van? Ezért jött, hogy közöttünk legyen. Van-e szemünk hozzá felfedezni, hogy itt lakik talán a másik emberben, bennünk is? Itt akar lakni a kapcsolatainkban is. Azért lett ember, hogy velünk legyen, és azért, hogy megmutassa milyen az Isten. Egészen kicsivé lett. Olyan kicsivé, hogy mások le tudtak hajolni hozzá, segíteni tudtak neki, szerethetővé lett. Azóta is itt van közöttünk, nyitogatja a szemünket, hogy felfedezzük jelenlétét, nyitogatja a szívünket is, hogy egészen betöltsön, és azután egész életünk egy szeretet-válasz legyen.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok kedves híveimnek áldott Karácsonyi Ünnepeket!

www.aradihirek.ro