A nyugalmazott és az új érsek közösen mutatott be szentmisét vízkeresztkor

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_81539112_2922731281091400_5216017238716317696_o.jpgVízkereszt ünnepén a gyulafehérvári szemináriumban örökös szentségimádási napot tartanak. A szentmise főcelebránsa Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érsek volt, aki Jakubinyi György nyugalmazott érsekkel, apostoli kormányzóval és a szeminárium tanáraival mutatta be a legszentebb áldozatot.

A főcelebráns homíliájának kezdetén a növendékekhez szólt, biztatva őket arra, hogy jó minőségű sók legyenek mindannyian. Ezt követően az Epifánia ünnepéről beszélt, amely a IV. században vált liturgikus ünnepé.
„A kereszténység körében a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának, Jézus születésének és keresztségének, valamint a kánai menyegzőnek az ünnepeként terjedt el. Később elsődleges témája a keleti egyházban Jézus keresztsége, Nyugaton a háromkirályok látogatása lett. Máté evangéliuma szerint a háromkirályok a betlehemi csillagot követve mentek, hogy az újszülött Jézusnak hódoljanak: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, akiket Gáspárral, Menyhérttel, Boldizsárral azonosítanak” – magyarázta a kinevezett érsek.
Vízkereszt ünnepével kezdetét veszi a házszentelések időszaka. E szertartás során a pap szenteltvízzel meghinti a házakat, valamint megáldja a benne lakókat. Szokás ilyenkor az ajtófélfára felírni az évszámot és – a népi értelmezés szerint – a napkeleti bölcsek nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit. Más értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula, a Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”) kezdőbetűi.
„Fontos, hogy ezen alkalommal felvállaljuk Krisztust és tanúságot tegyünk hitünkről, de ne csak néhány perc erejéig, hanem az év minden napján. Forduljunk mindannyian Krisztus felé, hogy érezzük megváltó jóságát” – zárta gondolatait a kinevezett főpásztor.
A szentmise után a kispapok és az intézet elöljárói felváltva imádkoztak az oltáriszentség előtt.
Forrás: Seminarium.ro/ www.romkat.ro