Az új gyulafehérvári érsek szentelése és beiktatása

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_Kovacs-Gergely2019.jpgA gyulafehérvári főegyházmegye új főpásztorának, mons. Kovács Gergelynek a püspökké szentelése és az érseki hivatalba való beiktatása február 22-én, Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepén lesz 11 órától a gyulafehérvári székesegyházban.

A főegyházmegyei hivatal a későbbiekben közöl új tudnivalókat az ünnepségről. Erre a felemelő és ritkán adódó ünnepségre szeretettel várják a híveket és a papokat egyaránt!
December 24-én délután 1 órakor tette közzé a vatikáni sajtóiroda a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség új elöljárójának nevét. Napra pontosan 81 évvel boldogemlékű Márton Áron püspöki kinevezésének évfordulója után, szenttéavatási ügyének posztulátora személyében Kovács Gergely lett a gyulafehérvári főegyházmegye új püspöke. Azon a napon Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök kánoni korhatár miatt benyújtott lemondását is.
Az új főpásztorról bővebben:
Kovács Gergely Jakubinyi György érsek utóda
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_Kovcs-Gergely.jpgA döntést Márton Áron püspöki kinevezésének 81. évfordulóján hozta nyilvánosságra a Szentszék
Jakubinyi György érsek és Mons. Kovács Gergely Csíkszentdomokoson 2017-ben Márton Áron-konferencián. Fotó: Fábián Róbert
Ma, december 24-én Ferenc pápa elfogadta dr. Jakubinyi György érsek lemondását a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség éléről és kinevezte utódát mons. Kovács Gergely, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora személyében. A mai napon a szentatya elfogadta Tamás József segédpüspök kánoni korhatár miatt benyújtott lemondását is. Az érsekséget az új főpásztor felszenteléséig és beiktatásáig Ferenc pápa megbízásából Jakubinyi György ny. érsek apostoli adminisztrátorként vezeti.
Mons. Kovács Gergely 1968. július 21-én született Kézdivásárhelyen. Szülővárosában érettségizett. 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemeken.
1993. július 3-án a gyulafehérvári főegyházmegye számára szentelte pappá szülővárosában Bálint Lajos érsek. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal 1996-ban fejezte be. Ezt követően egy évig Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János-plébánián segédlelkészként tevékenykedett.
1997 augusztusában visszatért Rómába, azóta a Kultúra Pápai Tanácsának (a Vatikán kulturális minisztériumának) szolgálatában áll, 2004 óta irodavezetői minőségben. 2000 júliusától pápai káplán.
2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, számos, több nyelven megjelent Márton Áronról szóló kiadvány szerkesztője, posztulátori minőségében idén 17. alkalommal szervezett Márton Áron-zarándoklatot a püspök életének hazai helyszínein, negyedik alkalommal vezetett zarándoklatot Doberdóba, a katona Márton Áron nyomdokain.
Emellett a Kléruskongregáció és a Rota Romana Bíróság munkatársa. 2019. november 25-én kinevezést kapott a Hittani Kongregáció azon bizottságába, amely a házasságok hit javára történő felbontásának eljárásait vizsgálja ki. Tudományos cikkei külföldi és belföldi folyóiratokban jelentek meg, a Kultúra Pápai Tanácsa által kiadott Cultura e Fede folyóirat felelős igazgatója.
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont
Fotó: a Márton Áron-zarándoklat Facebook-oldala
www.romkat.ro