Üdvözlünk újra Suri!

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_szusigolya.jpgMegérkezett az első fehér gólya a telelésből, viszonylag hamar, ugyanis még mindig csak februárban van. Mi ezzel a cikkel köszöntjük Surit újra Magyarországon, üdv nálunk! 

Suri, a gólya újra itthon
Vassurányba érkezett vissza az első fehér gólya
Surinak nagyon örülnek a madárbarátok Vassurányban, ugyanis február 11-én megérkezett a teleléséből, és elfoglalta vassurányi fészkét. Tudtátok, hogy Surinak van saját Facebook oldala is? Pedig így van, ide kattintva megtekinthetitek a gyönyörű madarat, ahogy büszkén nézelődik magyarországi otthonából. 
Suri nem először végez az élen!
Egyelőre még csak feltételezések, hogy Suri érkezett meg elsőként, viszont máshonnan nem érkezett hír telelésből hazatért gólyáról. Suri győzelme már csak azért is biztosnak vehető, mert az utóbbi két évben, 2018-ban és 2019-ben is ő érkezett meg először a telelésből. Most egy kicsit hamarabb foglalta el Vassurányban található fészkét, ugyanis 2018-ban és 2019-ben is ugyanazon a napon érkezett meg, február 13-án, idén viszont már február 11-én megpillanthatták a lakosok. A lényegen mit sem változtat a dátum, Suri makkegészségesen foglalta el a fészkét, ezen kívül pedig semmi sem számít. 
Mire számíthat ezek után Suri?
Sokan gondolják most azt, hogy Suri semmi jóra nem számíthat, hiszen még csak február van, simán lehet számítani mínuszokra, nagy hidegekre. Azonban nem kell tartania senkinek semmitől, Suri az előző éveket is itt töltötte már februárban, és semmi baja nem esett. Ez egyébként köszönhető az embereknek is, a vassurányiakat aggodalommal töltötte el a 2018-ban érkezett februári extrém hideg, attól tartottak, hogy a korán hazaérkezett fehér gólya nem fogja túlélni a telet.
Ezért összefogtak és minden egyes nap vittek a madárnak élelmet, halat, valamint csirkét. Suri nagyon hálás volt ezért, esze ágában sincs másik fészket keresni magának, mindig ide érkezik vissza. Mi pedig nagyon örülünk neki, üdvözlünk téged Suri újra itthon, reméljük, hogy már nem lesznek fagyos napok, éjszakák és veled együtt megérkezik a tavasz is hamarosan! 
www.agraroldal.hu