Ferenc pápa fogadta Erdő Péter bíborost

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_ferencpapaerdobiboros.jpgA pápa február 19-én, szerdán reggel negyed kilenckor a VI. Pál aula kistermében magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost, prímást, esztergom-budapesti érseket.

Erdő Péter bíboros február 15. és 20. között tartózkodik Rómában – részt vesz a kongregációs plenáris üléseken, és megbeszéléseket folytat a Vatikánban. Ennek keretében került sor a magánaudienciára a szerdai általános kihallgatást megelőzően.
Erdő Péter megerősítette Ferenc pápa Magyarországra való meghívását
Erdő Péter bíboros, prímás tájékoztatta szerkesztőségünket a Ferenc pápával való február 19-i vatikáni találkozóról.
Erdő Péter bíboros, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elnöke korábban már meghívta a Szentatyát Magyarországra, ezt a meghívást erősítette meg most.
Az esztergom-budapesti érsek emellett tájékoztatta a pápát a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről, a megkezdődött regisztrációról és a programokról.
Áder János köztársasági elnököt február 14-én fogadta Ferenc pápa a Vatikánban. Az államfő szintén meghívta a Szentatyát hazánkba.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír