Ferenc pápa csütörtökön testvéri imára szólított a járványok megszűnéséért

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_Ferencpapa200515.jpegNem hiszem, hogy valaha is lett volna egy olyan nap a világon, mikor minden nép és minden felekezet egy akarattal, a közös veszély elhárítása miatt együtt imádkozott volna!! Csodálatos ez a történelmi esemény, biztos, hogy a mennyei Atyánk pezsgőt bontott örömében!!

Szeretettel, 

Csaba t.  
A Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén a pápa emlékeztetett, hogy ma tartjuk az Emberi Testvériség Főbizottsága által meghirdetett imanapot. Kérjük az Úrtól a koronavírus-világjárvány megszűnését! Homíliájában a pápa kitért rá, hogy sok más járvány is milliószámra szedi áldozatait, mint az éhség, a háborúk, az oktatás nélkül maradt gyermekek tragédiája. Az Úr áldjon meg és kegyelmezzen nekünk!
Május 14-én, amikor a világegyház Szent Mátyás apostol liturgikus emléknapját ünnepli, Ferenc pápa a reggeli szentmisén kitért az Emberi Testvériségért létrehozott bizottság kezdeményezésére, amely ma imára, böjtre és irgalmas cselekedetekre szólít. Legyünk egységesek, és testvérként kérjük Istent, hogy szabadítson meg ettől a rossztól: „Az Emberi Testvériség Főbizottsága mára ima- és böjtnapot hirdetett, hogy így kérjünk Istentől irgalmasságot és kegyelmet a világjárvány e tragikus pillanatában. Mindannyian testvérek vagyunk. Assisi Szent Ferenc mondta: „Mind testvérek”. Ezért ma minden vallás tagjai együtt imádkozunk és bűnbánatot tartunk, hogy kérjük a járványból való kigyógyulás kegyelmét.”
Imádkozzunk együtt Istenhez
Homíliájában a pápa a Jónás könyvéből vett olvasmányhoz (Jón 3,1-10) fűzte gondolatait. A próféta megtérésre szólítja Ninive lakosságát, hogy ne pusztuljon el a város. Ninive megtért, a város megmenekült egy járványtól, ami talán erkölcsi járvány volt – fogalmazott a pápa, majd így folytatta: Ma pedig mindannyian, minden vallási hagyomány képviselői imádkozunk. Ima-, böjt- és bűnbánati napot tartunk, amit az Emberi Testvériség Főbizottsága hirdetett meg. Mindenki imádkozik, a közösségek, a szerzetesek egyaránt. Imádkozunk Istenhez, a testvériségben egyesülve most, amikor egyesít minket a fájdalom és a tragédia. Nem számítottunk erre a világjárványra, váratlanul jött, és most itt van. Sok ember meghal. Sokan magányosan halnak meg, és úgy, hogy nincs mit tenni. Gyakran gondolhatjuk: „Engem nem érint, hála Istennek, én megmenekültem”. De gondolj másokra! Gondolj a tragédiára és azokra a következményekre, amelyeket a gazdaság, a nevelés terén okoz majd. Ezért ma mindannyian, testvérek, bármilyen valláshoz tartozzunk is, imádkozzunk Istenhez! – kérte Ferenc pápa.
Vallási relativizmus?
Talán valaki azt mondja majd: „De hiszen ez vallási relativizmus, és nem lehetséges”. De hogy ne lehetne imádkozni mindenki Atyjához? Mindenki úgy imádkozik, ahogy tud, saját kultúrájának megfelelően. Nem egymás ellen imádkozunk, egyik vallás a másik ellenében, nem! Mind egyek vagyunk, mint emberi lények, testvérek az Istenhez szóló imában, amit saját kultúránk, hagyományunk, hitvallásunk szerint végzünk, és ez fontos. Testvérekként böjtölve kérjük Istent, hogy bocsássa meg bűneinket, legyen irgalmas hozzánk, bocsásson meg nekünk, és állítsa meg ezt a világjárványt. Ma a testvériség napja van, tekintsünk az egyetlen Atyára ezen az imanapon!
Sok más járvány pusztít a világon
Ez a világjárvány özönvízként zúdult le ránk egy csapásra – folytatta gondolatmenetét Ferenc pápa. Most kezdünk felébredni kicsit. De sok más járvány pusztít a világon, ami emberéleteket követel és mi észre sem vesszük, félrefordítjuk a fejünket. Nem veszünk tudomást azokról a tragédiákról, amelyek jelenleg zajlanak a világban. A pápa ekkor hivatalos adatokat idézett, melyek nem a koronavírusról mutatnak statisztikát: Az elmúlt négy hónapban 3 millió 7 százezer ember halt éhen. Az éhség világjárványa pusztít. Négy hónap leforgása alatt közel 4 millió ember halt meg. A mai imában kérjük az Urat, hogy állítsa meg ezt a pandémiát, de gondoljunk a többi világjárványra is. Nagyon sok van! A háborúk járványa, az éhségé és sok másé. De a fő az, hogy ma az Emberi Testvériség Főbizottsága bátran arra hív, hogy együtt imádkozzunk, mindenki a maga hagyománya szerint, tartsunk bűnbánatot, böjtöljünk és végezzünk szeretetszolgálatot, segítsünk másokat. Ez fontos – húzta alá a pápa.  
Isten áldjon meg és könyörüljön rajtunk
Jónás könyvében azt hallottuk, hogy az Úr, amikor meglátta, hogyan reagált a nép – megtért – ezért megállt, és nem tette meg, amit akart. „Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg.” A Szentatya így fohászkodott: Isten állítsa meg ezt a tragédiát, ezt a világjárványt! Könyörüljön rajtunk, és állítsa meg a többi súlyos pandémiát: az éhezés, a háborúk, az iskola nélküli gyermekek járványait! És kérjük ezt mindannyian együtt, mint egymás testvérei. Isten áldjon meg mindenkit és könyörüljön rajtunk!
Pápai köszöntés egy nyugdíjba vonuló kollégának
A pápa a híveket lelki áldozásra buzdította, majd a csütörtök reggeli szentmisét szentségimádással és eucharisztikus áldással zárta. A szentmise végén megköszönte kollégánk, Tommaso Pallottino hangtechnikus szolgálatát, aki a reggeli élő közvetítéseken biztosította a hangot, és ma volt az utolsó munkanapja, mivel nyugdíjba megy. Az Úr áldja meg és kísérje el élete új szakaszában! Mielőtt elhagyta volna a Szentlélekről nevezett kápolnát, Ferenc pápa elimádkozta a húsvéti idő Mária-antifónáját:
„Regína caeli laetáre, allelúia. Quia quem merúisti portáre, allelúia. Resurréxit, sicut dixit, allelúia. Ora pro nobis Deum, allelúia.” „Mennynek Királyné asszonya, örülj szép Szűz, alleluja, Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja. Amint megmondotta vala, feltámadott, alleluja. Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, alleluja. Örülj és örvendezz Szűz Mária, alleluja! Mert valóban feltámadott az Úr, alleluja!”
Forrás: Gedő Ágnes/Vatican News