Ferenc pápa testvéri üdvözletét küldte Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkának

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_ferencpoapa0630.jpgSzent Péter utóda, Ferenc pápa június 29-én üdvözletét küldte Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, Szent András apostol utóda részére, utalva rá, hogy idén Szent Péter és Pál apostolok ünnepén nem kerülhetett sor a konstantinápolyi küldöttség látogatására.

Hagyománnyá vált, hogy Szent Péter és Szent Pál ünnepére, június 29-re a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarkátus delegációt küld a vatikáni ünnepi szertartásra. Az ortodoxok kiemelkedő liturgikus ünnepén, Szent András napján, november 30-án pedig szentszéki küldöttség látogat a konstantinápolyi patriarkátus szertartásaira.
Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a rómaiakat és a város minden lakóját az Örök Város védőszentjei, Péter és Pál apostolok ünnepén. Elmondta, imádkozik, hogy „közbenjárásukra Rómában mindenki méltósággal élhessen és örömteli tanúságtétellel találkozhasson az evangéliummal.”
A pápa emlékeztetett rá, „ezen az ünnepen az a hagyomány, hogy Rómába érkezik a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarkátus küldöttsége, de idén a világjárvány miatt ez nem volt lehetséges. Ezért lélekben ölelést küldök kedves testvéremnek, Bartholomaiosz pátriárkának abban a reményben, hogy a lehető leghamarabb folytatódhatnak a kölcsönös látogatások”.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír