Keresztény gyökereink feltámasztása

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_hering104241.jpgIdén a járvány miatt nem lehetett megtartani a „Nagypénteki Gyűjtést”, amely a Jézus Földjén élő keresztények támogatására szól.

Ferenc pápa ezért beleegyezett abba, hogy az egyetemes egyháznak ezt a szép gesztusát idén áthelyezzük szeptember 13-ra. 
Miért erre a napra? Ez a vasárnap van a legközelebb a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepéhez, amelyet itt Jeruzsálemben különösen is ünnepélyes keretek között tartanak meg. Ezen az ünnepen arra emlékezünk, hogy Isten Fia a végsőkig ment az irántunk való szeretetében: életét adta a kereszten üdvösségünkért, kiengesztelt minket az Atyával, és egymással is. Ebben az áldozatban születik meg az új emberiség, amely a testvéri összefogásra és szeretetre épül. 
A kereszt ma is kíséri annak a kicsiny keresztény közösségnek az útját, amely a Szentföldön és a Közel-Keleten él. Egyik oldalról a konfliktusok, másik oldalról a közöny szegélyezi ezt a keresztutat. Ez a közösség idén még többet szenved, mert a világjárvány miatt nem jönnek zarándokok, ezért a fogadásuk nyújtotta munkahelyek elvesztek, és sok keresztény megélhetése vált kétségessé. Ennek ellenére ezek a közösségek továbbra is kitartanak, és igyekeznek betölteni az evangéliumi kovász, só és világosság szerepét, mert környezetüknek nagy szüksége van erre. 
A szentföldi gyűjtés egy szolidaritási gesztus, amelyet az egyetemes egyház végez, hogy támogassa a Szentföldi Kusztódiát, a Szentföldön élő keresztény közösségeket, és enyhítse a kereszt súlyát a vállukon.
Az egész világon élő keresztények nagylelkű támogatása révén tudjuk fenntartani a kereszténység szent helyeit, a Születés-bazilikától a Szent Sír-bazilikáig és a kevésbé ismert szent helyekig. Ennek révén tudjuk működtetni a ránk bízott plébániák lelkipásztori tevékenységét is. Emellett minőségi oktatást és nevelést biztosíthatunk több mint 10 ezer fiatalnak. Fiatal családokat tudunk segíteni a lakáshoz jutásban. Keresztény vendégmunkásokat támogathatunk abban, hogy befogadásra találjanak, még ha hazájuk távol is van. Az adományoknak köszönhetően a szíriai háború által sújtott lakosság mellé is oda tudunk állni, akik a környező országokba menekültek, ahol a Kusztódia is jelen van és végzi misszióját.
Ez a tevékenységünk immár nyolc évszázada a Szentföldön, és mindvégig a világszerte élő keresztények adománya révén tudtuk végezni. Ezt szeretnénk most is folytatni, az Önök nagylelkű adományaiból, amelyet a szeptember 13-i gyűjtés keretében juttatnak el hozzánk. 
Francesco Patton
Szentföldi ferences kusztos