Ferenc pápa vasárnap délben: Nem az érzelmeink, hanem a tetteink alapján ítéltetünk meg!

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_papa20201122.jpgNovember 22-én, Krisztus Király vasárnapján a Szentatya az utolsó ítéletről szóló evangéliumról elmélkedett a déli Úrangyala elimádkozásakor. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány következtében sok család még nehezebben boldogul, s mivel szégyellnek segítséget kérni, nekünk kell keresnünk, hol van szükség. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!
Ma tartjuk Urunknak, Jézus Krisztusnak, a mindenség királyának főünnepét, amely lezárja a liturgikus évet, azt a nagy „példabeszédet”, melyben Krisztus misztériuma kibontakozik: az egész liturgikus évet. Ő az alfa és az ómega, a történelem kezdete és vége; a mai liturgia pedig az „ómegára”, vagyis a végcélra összpontosít.
A történelem értelmét akkor érthetjük meg, ha szemünk előtt tartjuk annak csúcspontját: a vég egyben a cél is.
Pontosan ezt teszi Máté ebben a vasárnapi evangéliumban (Mt 25,31–46), Jézus beszédét az egyetemes ítéletről az ő földi életének végére helyezi: ő, akit az emberek elítélni készülnek, valójában a legfőbb bíró. Halálában és feltámadásában Jézus a történelem Uraként, a világmindenség királyaként, mindenki bírájaként mutatja meg magát.
De a keresztény paradoxon az, hogy a bíró nem burkolózik félelmetes fenségbe, hanem ő szelídséggel és irgalommal teli pásztor.
Jézus ugyanis ebben az utolsó ítéletről szóló példázatban a pásztor képét használja. Ezekiel próféta képeit veszi át, aki arról beszélt, hogy Isten fellépett népe javára, Izrael rossz pásztorai ellen (vö. Ez 34,1–10). Ezek kegyetlenek voltak, kizsákmányolók, a nyáj helyett inkább önmagukkal törődtek; ezért
Isten megígéri, hogy személyesen veszi gondjaiba nyáját, megvédi az igazságtalanságoktól és a visszaélésektől. Istennek ez az ígérete, melyet népének tett, teljesen Jézus Krisztusban, a pásztorban valósult meg: ő a jó pásztor.
Ő maga is ezt mondja magáról: „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10,11.14).
A mai evangéliumi szakaszban Jézus nemcsak a pásztorkirállyal azonosítja magát, hanem az elveszett juhokkal is. „Kettős identitásról” beszélhetnénk: a pásztorkirály, Jézus, a juhokkal, vagyis a legkisebb és leginkább nélkülöző testvérekkel is azonosul. Így jelzi az ítélet kritériumát: az ítélethozatal az ezen emberek iránt tanúsított vagy tőlük megtagadott konkrét szeretet alapján történik, mert ő, a bíró jelen van mindegyikükben.
Ő bíró, Isten-ember, de ő a szegény is, aki bár rejtetten, mégis jelen van a szegények személyében, amit éppen itt említ.
Jézus azt mondja: „Bizony, mondom nektek: amit e legkisebbek egyikével tettetek (vagy nem tettetek), velem tettétek (vagy nem tettétek)!” (Mt 25,40.45). A szeretet alapján fogunk megítéltetni.
Az ítélethozatal a szeretet alapján történik. Nem az érzelmeink alapján, nem: a tetteink alapján ítéltetünk meg, az együttérzésünk alapján, mely közeledésben és gondoskodó segítségnyújtásban mutatkozik meg.
Én közeledem-e a betegekben, a szegényekben, a szenvedőkben, a foglyokban, az igazságra éhezőkben és szomjazókban jelen lévő Jézushoz? Közeledem-e a bennük jelen lévő Jézushoz? Ez a mai kérdés.
A világ végén az Úr tehát szemlét tart nyájában, és nemcsak a pásztor részéről, hanem a juhok részéről is meg fogja tenni, akikkel azonosította magát. És megkérdezi tőlünk: „Voltál-e egy kicsit olyan pásztor, mint én?” „Voltál-e pásztorom, aki jelen voltam ezekben a rászoruló emberekben, vagy közömbös voltál?”
Testvérek, óvakodjunk a közömbösség logikájától, attól, ami azonnal eszünkbe jut: elfordítani a fejünket, amikor problémát látunk. Emlékezzünk az irgalmas szamaritánus példázatára!
Volt egy szegény ember, akit a rablók megsebesítettek, félre dobtak, aki élet és halál között vergődött, aki egyedül volt. Arra ment egy pap, meglátta, és továbbment, elfordította a fejét. Arra ment egy levita, meglátta, és elfordította a fejét. Én, látva rászoruló testvéreimet közömbös vagyok-e, mint ez a pap, ez a levita, és elfordítom-e a fejemet? Ez alapján leszek megítélve: arról, hogy miként közeledtem a rászorulókban jelen lévő Jézushoz, és miként néztem rá. Ez a logika, és ezt nem én mondom, hanem maga Jézus: „Amit ezzel az emberrel, azzal az emberrel, amazzal az emberrel tettél, azt velem tetted; és amit ezzel az emberrel, azzal az emberrel, amazzal az emberrel nem tettél, azt velem nem tetted, mert én ott voltam.”
Tanítsa meg nekünk Jézus ezt a logikát, a közeledés logikáját, hogy szeretettel közeledjünk hozzá a legtöbbet szenvedők személyében!
Kérjük Szűz Máriát, hogy tanítson meg a szolgálatban való uralkodásra! A mennybe fölvett Szűzanya azért kapta Fiától a királyi koronát, mert hűségesen követte őt – ő az első tanítvány – a Szeretet útján. Tanuljuk meg tőle, hogy az alázatos és nagylelkű szolgálat ajtaján már most belépjünk Isten országába! És egyedül ezzel a mondattal menjünk haza: „Én ott voltam. Köszönöm!” Vagy pedig: „Megfeledkeztél rólam.”
A Szentatya szavai az Angelus után:
Kedves testvérek!
Szeretnék megemlékezni Campania és Basilicata lakosságáról negyven évvel a borzasztó földrengés után, melynek epicentruma Irpíniában volt. Sok ember halálát okozta, és nagy pusztítást végzett. Már negyven éve! Ez a drámai esemény, melynek anyagi sebei sem gyógyultak még be teljesen, nyilvánvalóvá tette az olaszok nagylelkűségét és szolidaritását. Erről tanúskodnak a földrengés sújtotta települések, valamint az északon és az ország középső részén található települések közötti testvérvárosi kapcsolatok, melyek ma is fennállnak. Ezek a kezdeményezések elősegítették az újjáépítés fáradságos útját és főleg a félsziget közösségei közötti testvériséget.
Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok, akik a mostani nehézségek ellenére és a szabályokat mindig tiszteletben tartva eljöttetek a Szent Péter térre. Külön is köszöntöm a családokat, akik számára ebben az időszakban még küzdelmesebb az élet. Gondoljatok csak a sok családra, akik jelenleg nehéz helyzetben vannak, mert nincs munkájuk, elvesztették a munkájukat, akiknek egy, két… gyermekük van; és akik, mivel szégyellik magukat, nem beszélnek nehézségeikről másoknak. Ti legyetek azok, akik elmentek, és megkeresitek, hogy hol van szükség, hogy hol van Jézus, hol van Jézus a nélkülözőben! Ezt tegyétek!
Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek! A Szeplőtelen Fogantatás plébániájáról jötteknek is, akik erősek! És kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem!
Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír