A FERENCES CSALÁD ADVENTJE 2020

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_127123964_2523423281295479_7404017457535762921_n.jpgA ferences nagycsalád közös levele, amellyel Adventben imára hívunk:

A Ferences Család szerzetesi és világi előljárói egy közös adventi készületre hívja a Ferences Család tagjait és minden jóakaratú embert.
Assisi Szent Ferenc istenélménye és az abból forrásozó evangéliumi élete már kortársai közül is számtalan embert a követésére buzdított. Az ő lelkiségét követő közösségek összesse képezi a ferences családot.
Kétségtelen, hogy mindhárom Rend jogilag független de a két másik Rendhez kapcsolódik egy létfontosságú meghitt közösségbe, ugyanazzal a küldetéssel, ugyanazzal a karizmával, és mindegyik a maga saját életformájával.
A kialakult járvány miatt tudjuk, hogy ugyan nem mindig van lehetőségünk, hogy a személyes kapcsolatokat élvezzük, mégis Istennel mindig személyes kapcsolatban lehetünk. 
Mivel a Ferences Család tagjait egy szorosabb kötelék tartja össze  hiszen ugyanazzal a küldetéssel rendelkeznek és ugyanazt a karizmát hívatottak megélni, ezért fontosnak tartjuk a közös adventi készülődést.
A Ferences Világi Rend nemzetközi tanácsa egy világméretü imanapot hírdetett 2020. november 29-re  a Szeráfi Rend összes szentjeinek ünnepén, hogy a Ferences Család világi tagjai is új kezdetet vehessenek az egyházi év első napján. 
Ehhez kapcsolódva Advent első vasárnapjától egy héten keresztül a Ferences Család világi tagjaiért imádkozzuk a ferences rózsafűzért, hogy akik világi állapotukban követik Szent Ferenc atyánkat hűek maradjanak a Szeráfi Atya karizmájához, mintegy kezei és lábai lehessenek a Rend másik két tagjának. 
Advent második vasárnapjától egy héten keresztül a Ferences Rend második ágazatához tartozó klarissza nővérekért imádkozzunk, hogy  kitartóan tudják Szent Klárát követni, aki Krisztust a ferences életmód szerint, a radikális szegénységben kívánta követni.
Advent harmadik vasárnapjától egy héten keresztül a Ferences Első Rend tagjaiért imádkozzunk, hogy Szeráfi Atyánk karizmáját hűen őrizzék és adják tovább. 
Advent negyedik vasárnapjától egészen Karácsony vigiliájig igyekezzünk  jócselekedetekkel, böjttel és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteikkel próbáljuk a ferences család tagjait meglepni.
Advent IV. vasárnap – Karácsony ünnepének lényege: az Atya önmagát adta Fiában, Jézus Krisztusban. Nincs nagyobb ajándék az időnk, törődésünk, figyelmünk, kedvességünk, szeretetünk, vagyis ha valaki önmagát tudja adni annak, akit szeret. Keressem az alkalmat, hogy másokat megajándékozhassak. 
December 24. szenteste: Olvassátok el Szent Lukács evangéliumnak 2. fejezetéból az 1-20 verseket. 
Ima: Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atya akaratából emberré lettél, és köztünk lakoztál, hogy megoszd velünk az emberi élet örömeit, gondjait, bánatát. Megtestesülésed szent titkára kérünk, segíts most veled együtt úgy élnünk, hogy egykor veled legyünk az örök dicsőségben is. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen. 
Kívánjunk áldott ünnepet egymásnak, énekeljünk (Menyből az angyal, Fel nagy örömre, Pásztorok, pásztorok, Istengyermek, és más karácsonyi ének…), majd megajándékozzuk egymást. 
Biztosak vagyunk abban, hogy Isten megmutatja nekünk azokat a szeretetgyakorlási lehetőségeket, amik a testvéri élet és a ferences családon belüli kötelékek megerősítését fogják szolgálni, még akkor is, ha kevesebb lehetőségünk van most találkozni.
P. Damian Pătrașcu OFM Conv miniszter provinciális
P. Urbán Erik OFM miniszter provinciális
P. Leon Budău OFM Cap kusztos
Penu Tibor Szilárd FVR országos miniszter