A szél és a tenger is engedelmeskedik Jézusnak

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Mualkotas_144359335_3186874008079820_2385128067742363420_o.jpgEVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!”

A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,35-41
Elmélkedés
A mai evangéliumban olvassuk, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik Jézusnak. „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Aggodalom veszi hatalmukban a tanítványokat is. Félnek, hogy el vesznek és mi lesz velük. Isten parancsol a szélnek. A szél engedelmeskedik Jézus szavának. Fel tesszük ilyenkor a kérdést, hogy nem törődik Jézus az emberekkel, amikor annyi baj van, amikor annyi megoldhatatlan nehézségek adódnak az életünk folyamán? Isten mindig mellettünk van. Ő szeret és elfogad olyanak, amilyenek vagyunk. Kell, hogy a hit által szorosabban kapcsolódjunk Istenhez. A ünnepi misén elmondjuk, a Hiszekegyet megvalljuk a hitünket. Ha a hiszekegyet át gondoljuk, át elmélkedjük, akkor rájövünk arra, hogy mennyi kegyelem van itten és, hogy a hit által tudunk csakis a Jó isten szeretetében élni. „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Félelem és a hit. A félelem az végig kísér életünk folyamán. Jézus bátorít, hogy ne féljünk. Ha nehézségek is akadnak életünk folyamán ő mindig veled, velem és velünk van. „Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.” (2Tim1,7) Bármikor megszólíthatóm Jézust és kérhetem imáimban, hogy segítsen meg a mai nap folyamán, hogy tudjak józanul gondolkodni, cselekedni és szeretni. A hit nélküli világunkban, alig ha tudunk haladni azon az úton, amely Jézus felé vezet. Egyik amerikai lelkész illetve szerző írja le a következőket: „Hit által bátran nézhetünk felfelé, ragyogók lehetnek kilátásaink, bepillanthatunk értékes dolgokba, és dicsőséges jövő várhat ránk.” (V. Raymond Edman) A mindennapi életben tapasztaljuk, hogy csakis a hit ad erőt, hogy tovább lépjünk minden nehézségek közepette is. Fontos a mai életben, hogy pozitívan tekintsünk a holnap felé. Jó, hogy észre vegyük azt, hogy amikor úgy érezzük, nincs tovább akkor is a Jó Isten kezében kell kapaszkodnunk, mert ő megfogja a kezünket és el igazit a boldog békés élet útján. „A félelem bekopogott az ajtón, a hit kinézett, de már nem volt ott senki.” (Ismeretlen) Amikor kopogtat szívünk mélyén a félelem ne a kétségbeesés legyen az első, hanem engedjük be a hitet az lelkünk mélyén, mert ez által talán szebb és boldogabb nap vár ránk. Isten adja meg számunkra, hogy a mai nap folyamán ragyogja be szívünket az a szeretett, amely képes arra, hogy a félelmet kiűzze a szívünkből.
Mária a mi égi édesanyánk oltalmazd és védj meg minden bajtól. Ezért jó, ha imáinkban kérjük, hogy ő is legyen mellettünk és az ő fényében megtaláljuk a békességet.
Imre testvér