A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_SztBoldogSzuzMaria.jpgA II. Vatikáni Zsinat végén, 1964 novemberében VI. Pál pápa bejelentette, hogy Máriát mint az Egyház Anyját (Mater Ecclesiae) is tiszteljük. Ez azt jelenti, hogy anyja az egész keresztény népnek, mind a híveknek, mind a pásztoroknak. A pápa e titulussal Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel és ezáltal az Egyház tagjaival fennálló lelki anyaságát kívánta hangsúlyozni.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet pünkösdhétfőn ünnepelünk a liturgiában.
Szent Ambrusnál találkozunk először az Egyház ősmintája (Ecclesiae typus) kifejezéssel, mely Máriának a megkereszteltek iránt megmutatkozó anyaságában is kifejeződik. A gondolat megjelenik Szent Ágostonnál is, aki az Egyházat Christus totusként szemléli, tehát ha Mária anyja a Főnek, akkor a teljes Krisztusnak, vagyis az Egyháznak is. 
A II. Vatikáni Zsinat végén, 1964 novemberében VI. Pál pápa bejelentette, hogy Máriát mint az Egyház Anyját (Mater Ecclesiae) is tiszteljük. Ez azt jelenti, hogy anyja az egész keresztény népnek, mind a híveknek, mind a pásztoroknak. A pápa e titulussal Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel és ezáltal az Egyház tagjaival fennálló lelki anyaságát kívánta hangsúlyozni.
1980 óta a loretói litániában megszólítjuk a Szűzanyát az Egyház Anyjaként is.
II. János Pál kezdeményezésére 1981. december 7-én elhelyezték a vatikáni Apostoli Palota Szent Péter térre néző falán a Mater Ecclesiae-mozaikot. A szentatya kérése az volt, hogy a kép Máriát mint az Egyház Anyját ábrázolja, mert „Isten Anyja mindig is egységben volt az Egyházzal, és különösen közel volt az Egyházhoz a történelem legnehezebb pillanataiban”.
1987-ben Redemptoris Mater kezdetű enciklikájában – mely A Boldogságos Szűz Máriáról a zarándok Egyház életében alcímet viseli – mélyítette el II. János Pál a Szűzanyáról szóló tanítást. 
Mária anyaságát Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában is megéli, ennek köszönhetően mi, Krisztusban megkeresztelt emberek mint égi édesanyánkra tekinthetünk rá. A szeretett tanítvány, János, akire Jézus a keresztről rábízta édesanyját, és aki most már saját anyjaként tekint az Istenszülőre, az egész Egyház jelképe.
Mária lelki anyasága egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes; mély lelki anyaság fűzi mindazokhoz, akik a keresztség által a kegyelem rendjében Fiának testvéreivé lettek.
A liturgikus emléknap megválasztása átgondolt döntés eredménye, hiszen az Istenszülő közbenjáró imájának nagyon is köze van a pünkösdi Lélek-áradáshoz. „Az Egyház, amelyet Krisztus az apostolokra épített, pünkösdkor ébredt tudatára Isten nagy tetteinek, amikor az utolsó vacsora termében összegyűlve mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ebben a pillanatban indult el az Egyház a hitnek azon az útján, mely emberek és népek történetén átvezető zarándokút. Tudjuk, hogy ennek az útnak a kezdeténél jelen van Mária, ott látjuk őt az apostolok között, az utolsó vacsora termében, amint imádkozik és esdekel az ajándékért: a Szentlélekért.” (Redemptoris Mater, 26)
Mária az Egyház liturgikus cselekményeiben, amikor egyszerű, de a Lélektől áthatott szavaink egyesülnek a mennyei liturgia istendicséretével, maga is velünk imádkozik, mert tagja a szentek közösségének, és mert az üdvösség művében elválaszthatatlan Fiától.
Istenünk, irgalmasság Atyja, egyszülött Fiad a keresztfán függve Anyját, a Boldogságos Szűz Máriát a mi Anyánkká is tette. Add, kérünk, hogy a Szűzanya szerető közbenjárására Egyházad napról napra termékenyebb legyen, szent utódoknak örvendjen, és a népek minden családját anyai keblére ölelje. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja liturgikus emléknapjáról Kovács Zoltán mariológus írása ITT olvasható.
Magyar Kurír