250 éve született Csokonai Vitéz Mihály, a felvilágosodás korának legnagyobb magyar költője

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_Csokonai.jpgCsokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született Debrecenben. Tanárai a jövő tudósaként tekintettek rá és poetadoctusnak – tudós költőnek és poetanatusnak – született költőnek, őstehetségnek nevezték. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai között lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkodását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Bár jelentőségét éppen e körülmények miatt Európa nem ismerte fel, de a magyar irodalomban rövidesen elfoglalta méltó helyét.

 
Apja Csokonai Vitéz József (1747–1786) borbély és seborvos, anyja Diószegi Sára (1755–1810), egy szűcsmester lánya, aki a magyar irodalom iránt aktívan érdeklődött.Szülei lelkésznek szánták. Az apa korai halála után, édesanyja, gyermekeinek ellátására kosztos diákokat vállalt.
Csokonai 1780-ban került a debreceni kollégiumba. 1788-tól a főiskola hallgatója, majd a teológiai fakultás diákja, papnövendék. Hamar kitűnt tehetségével, társai és tanárai egyaránt elismerték kiváló képességeit. 1790-ben tanárai megbízásából diáktársaival önképzőkört szervezett. Az olvasókör tagjai felosztották egymás között a nyugati nyelveket és irodalmakat. Csokonai az olasz nyelvet választotta. Művelt, több nyelven beszélő fiatalemberré vált: a kötelező latin és az olasz mellett megtanult németül, franciául, angolul, görögül, és foglalkozott a héber és a perzsa nyelvvel is. 1792-től az irodalmi élettel is kapcsolatot keresett, így levelet írt a kor irodalmi és szellemi vezéregyéniségének, Kazinczy Ferencnek. Hamarosan meg is jelent első verse nyomtatásban.
1794-ben tanárai a gimnáziumi poétai osztály tanítását bízták rá. Szépen induló tanári karrierje azonban hamar véget ért. 1795-ben legációra küldték, Halason és Kecskeméten tartott szentbeszédeket, majd adományokat gyűjtött a kollégium számára. Útjáról azonban nem haza indult, hanem Pestre ment, Dugonics Andrásnál és Virág Benedeknél tett tisztelgő látogatást. Szemtanúja volt Martinovics Ignác és társai kivégzésének a Vérmezőn.
Hazatérve nem tudott elszámolni a rábízott pénz egészével, de egyéb panaszok is felmerültek ellene: nem látogatja rendszeresen az istentiszteleteket, gúnydalokat ír a kollégium professzorairól, ezért kollégiumi pert indítottak ellene. Csokonai azonban meg sem várva az ítéletet, 1795. június 15-én az esti istentiszteleten egy gúnyos hangú és tanárait sértő beszédben bejelentette kilépését a kollégiumból. Az iskolaszék június 20-án – azzal az indokkal, hogy magatartásával már korábban is bajok voltak – örökre kizárta a kollégiumból, és diáktársait is eltiltotta a vele való érintkezéstől.
Feltételezések szerint a dolgok hátterében ott rejtőzhet az is, hogy Csokonai jelen volt a magyar jakobinus mozgalom vezetőinek kivégzésekor. A diákokkal közvetlen, szinte baráti kapcsolatban álló, köztársasági érzelmű költő nem titkolhatta együttérzését tanítványai előtt sem, s a lázadó, rebellis szellem terjedése bajt hozhatott volna a kollégiumra.
Az iskolából való kitiltás egzisztenciális gondot jelentett az ifjú költő számára, és elszakadt attól a szellemi környezettől is, amely elismerte és méltányolta képességeit.
Tanulmányait rövid ideig (1795–96) Sárospatakon folytatta, jogot hallgatott, de nem szerzett főiskolai oklevelet. 1796 őszén Pozsonyba ment, hogy az ülésező országgyűlésen versei kiadásához támogatókat szerezzen. Itt adta ki Diétai Magyar Múzsa című verses hetilapját, amelyet maga írt és szerkesztett, az anyagi nehézségek miatt azonban csak tizenegy száma jelent meg.
Támogatók hiányában küzdelmes vándorévek következtek. 1797-ben Komáromba ment a francia háborúba készülő nemesi bandériumok zászlóavatására. Új lapot is akart indítani Nyájas Múzsa címmel, de anyagi háttér hiányában ez sem valósult meg.
Komáromi tartózkodása mégis a boldogság reményét öntötte szívébe, mert itt ismerkedett meg és szeretett bele Vajda Juliannába, egy gazdag kereskedő leányába, Lillába. Érzelmei hiába nyertek viszonzást, biztos megélhetés nélkül Lilla apja nem egyezett bele a házasságba.
Csokonai a keszthelyi Georgikonban, majd a csurgói gimnáziumban pályázott tanári állásra, de míg ez ügyben utazgatott, a leányt szülei egy kereskedőhöz adták feleségül. Szerelmének elvesztése Csokonait mély lelki válságba sodorta.
Anyagi gondjai miatt ismét megélhetési forrást keresett. Néhány hónapig a csurgói gimnáziumban helyettes tanár volt, ahol diákjaival saját drámáit is előadta. Közben elkészült a Dorottya című vígeposza.Debrecenbe visszatérve versei kiadását tervezte. 1803-ban Bécsben ugyan kinyomtatták az Anakreoni dalok című gyűjteményét, de a kötet csak a költő halála után jutott el az olvasókhoz.
Gróf Rédey Lajosné temetésére készült, nagy gondolati versét vitte, A lélek halhatatlansága címen. Az úton Csokonai megfázott, és tüdőgyulladásából már nem épült fel. 1805. január 28-án halt meg Debrecenben, harminckét éves korában.
Síremlékét 1836-ban állították fel az egykori a debreceni Hatvan utcai temetőben. 1929-ben, a temető felszámolásakor el akarták mozdítani a helyéről, de a debreceni polgárok megvétózták a tervet. 1938-ban átfestették a sírt és parkosították a környéket a Dorottya utcában.
Arcképét Csokonai élete utolsó felében barátja,  Erőss Gábor metszette rézbe, testvére, Erőss János rajza alapján. Erőss Gábor rézmetszete után készült az acélmetszet Friedrich Arnold Brockhausnál Lipcsében, amely a Toldy által kiadott Válogatott munkái mellett jelent meg 1864-ben. Erőss János rajza alapján Friedrich John is készített rézmetszetet 1816-ban, melynek alapján Ferenczy István Rómában carrarai fehér márványból készítette el Csokonai mellszobrát, melyet 1822 végén küldött el a nádornak, aki Debrecenbe szállíttatta, ahol 1823. március 11-én a könyvtár termében üveggúla alatt helyeztek el.
A debreceni temetőben 1836. augusztus elején a költő tisztelői négyszögletű kőalapon nyolcvan mázsa vasból öntött gúla alakú emléket állítottak hamvai fölé.
Csokonai közel negyven évet töltött el „irodalmi száműzetésben”. Petőfi és Arany „rehabilitálta”, de csak a népies verselés, a rímes epika egyik előfutáraként. „Legbujdosóbb magyarnak” Ady Endre nevezte Vitéz Mihály ébresztése című költeményében 1912-ben.
A debreceni Csokonai Nemzeti Színház viseli nevét.
2005-ben a Csemadok komáromi szervezete és a Pro Patria 2000 Alap szobrot állíttatott a felvilágosodás legnagyobb magyar költőjének, annak az emlékére, hogy Csokonai komáromi tartózkodása idején ismerkedett meg Vajda Juliannával, a verseiben halhatatlanná tett Lillával. A szobor Darázs Rozália szobrászművész alkotása, amelyet Szabó László bronzöntő öntött formába.
Forrás: Magyar irodalomtörténet, Wikipédia
Berényi Kornélia/Felvidék.ma