Osztozzunk Krisztus életében egészen a keresztig, amely egy „édes” teher, hiszen az Úr soha nem hagy bennünket magunkra, a legsötétebb pillanatokban sem – buzdított rá XIV. Leó pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.

A pápa katekézisének középpontjában a Jézus által nekünk ajándékozott isteni bölcsesség ált, amelynek szíve az alázatosság, a mindenki iránti lángoló szeretet.

Kedves fivérek és nővérek, szép vasárnapot kívánok! – köszöntötte XIV. Leó pápa a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából a Szent Péter téren összegyűlt mintegy 18 ezer hívőt. Az évközi XIV. vasárnap evangéliumi szakasza arra szólít minket, hogy osztozzunk abban a dicsőítésben, amellyel Jézus az Atyához fordul, aki a „mennynek és földnek Ura” – kezdte beszédét a Szentatya, majd rámutatott, hogy Isten Fia, aki emberré lett, úgy nyilvánítja ki szeretetét, hogy minden teremtményt bevon ebbe a hálaadásba.

Ennek a közvetlen és örömteli gesztusnak az egyszerűsége megfelel Isten stílusának, aki „a kicsinyeknek” szereti kinyilatkoztatni magát, miközben rejtve marad „a bölcsek és okosak” előtt. Ez utóbbiak ugyanis annyira el vannak telve saját elveikkel, hogy nem ismerik fel Krisztus jelenlétét, a Messiást, aki meglátogatja népét. Az emberi bölcsesség így kevélységgé válik, a tanítás pedig önteltséggé silányul. Isten igazi bölcsessége viszont a test alázatosságában nyilvánul meg, és tanítása azokhoz szól, akik leginkább fáradoznak: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok” – mondja az Úr. Jézushoz menni azt jelenti, hogy viszonozzuk a szeretetét, és osztozunk életében egészen a keresztig, mint ahogy Ő maga magyarázta el nekünk:

„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem” (Mt 16,24) – idézte Máté evangéliumának szavait a Szentatya. Éppen ez a szeretetből fakadó önátadás Jézus „igája”, (vö. Mt 11,29), vagyis tanításának összefoglalása, bölcsességének középpontja, szíve, amely a mindenki iránti szeretettől lángol.

Leó pápa feltette a kérdést: „Hogyan lehet „könnyű” és „édes” a kereszt terhe?”. Válaszában megállapította, hogy ennek egyetlen egy oka van, mégpedig az, hogy a keresztet az Úr viszi elsőként és mindannyiunkkal együtt, anélkül, hogy valaha is magunkra hagyna minket abban, ami lesújt bennünket. Igazi Mesterként Jézus magára vállalja a gonosz által megsebzett emberiséget, hogy gondoskodjon róla.

Az Ő általa nekünk ajándékozott bölcsesség tehát az üdvösség hirdetése, az Ő igája emel fel minket minden elesettségből. Krisztus nyomdokaiba lépve utunk tehát nem egy megfeszítő aszkézis, önmegtartóztatás, hanem a szabadság iskolája, amely komolyan veszi a történelem drámáját, és mindig megvilágítja annak értelmét, főleg a legsötétebb pillanatokban – mutatott rá katekézisében Leó pápa, hangsúlyozva, hogy a rossz valójában csak Jézus keresztjében nyer megváltást, csak Jézus kínszenvedésében talál vigaszt és megváltást halandó fáradtságunk.

A rabszolgaságban Krisztus a felszabadítás. A háború csapásai alatt Krisztus a remény. A bűn órájában Krisztus a megbocsátás. Ez az igazi bölcsesség, vagyis az az út, amelyen együtt szeretnénk járni, tanítványként egyesülve az Ő nevében.

Jézus, testvérünkké válva, Fiúként tanítja ezt nekünk: a Szentlélek erejével Ő maga nyilvánítja ki az egyháznak Isten és az ember igazságát, mert „nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” – emlékeztetett az evangéliumi szakasz szavaira Leó pápa, majd beszéde végén hálát adott az Úrnak irántunk való szeretettel teli bizalmáért, kérve Mária, a Béke Királynőjének közbenjárását az egyház és az egész világ javára.

Forrás: Vatican News