Bosco Szent János ereklyéi a Fülöp-szigeteken

Nyomtatás

17 napi thaiföldi hatósági vizsgálat után vasárnap reggel megérkezett a Fülöp-szigetekre, a negrosi Bacolod városába a Bosco Szent János ereklyéit őrző urna, amely egy hónapon át járja majd az országot. Ázsia országai közül a Fülöp-szigeteken a legnagyobb a katolikusok aránya, míg az ázsiai országban a Szalézi Rend elsőként Negros szigetén kezdte meg tevékenységét.

Az ereklyetartót George Militante szalézi atya, az ország déli részén lévő szalézi tartomány főelöljárója és Patrick Buzon szalézi, Kabankalan püspöke fogadták. Bosco Szent János ereklyéinek érkezésekor jelen volt többek között a város polgármestere, a helyi rendőrség képviselői, szalézi intézmények diákjai, továbbá hívek egy nagy csoportja.
Az ereklyetartót ezt követően hosszú kocsisor kísérte a város Szent Sebestyénről elnevezett székesegyházáig, ahol a megérkezés után Vincent Macanan Navarra, az egyházmegye főpásztora szentmisét mutatott be hívek százainak részvételével, akik teljesen megtöltötték a templomot.
A szentmise után Don Bosco ereklyéje előtt a hívek leróhatták tiszteletüket, majd ezt követően az urnát átszállították a mambucali Bosco Szent János plébániára. Az út során két plébánián is megálltak az ereklyékkel. A mambucali szalézi plébánián egész éjjel tartó tiszteletadást tartott a helyi közösség imával és énekekkel.
December 6-án reggel Bosco Szent János ereklyéit a negrosi Victorias városában működő szalézi intézménybe vitték, ahol a diákok a szalézi rend alapítójának szent erekélyéit a „Viva Don Bosco” – Éljen Don Bosco örömkiáltásokkal köszöntötték, majd tiszteletüket adták előtte az iskola tornatermében.
(hh)