Könyv a régi dévai református templomról

Kategória: Közös Értékeink! Találatok: 1307

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_ref-konyvesz.jpgMeglepő témát dolgozott fel csütörtökön bemutatott könyvéhez Ionuţ Codrea fiatal dévai történész: a város legrégibb és sokáig legjelentősebb temploma, a huszadik század elején lebontott református templom történetét.

 

 

A könyv románul jelent meg és szinte kizárólag román közönség előtt került bemutatásra. Ennek ellenére a fogadtatása roppant kedvező volt, s a fiatal történészt dicsérettel halmozták el, noha a könyv a katolikusból a XVI. században reformátussá vált Déváról és a város főtemplomáról szól.
Bátorság olyan műemlékről írni, ami már több mint 100 éve nem létezik. A fiatal Ionuţ Codrea vállalta a kihívást. Éppen ez keltette fel érdeklődését, a történésznek az az érdekesebb, ami már nincs, nyilatkozta a könyvbemutató végén. Főleg régi fényképek, térképek, valamint Szőts Sándor és Halaváts Gyula századfordulós monográfiái jelentették a kiindulópontot. A kutatómunka körülbelül két évig tartott, a magyar nyelvű történelmi források feldolgozásában Bodó Krisztina történész kollégája segített.
Hogyan választott témának az 1905-ben lebontott régi református templomot, melynek utódja októberben ünnepelte századik évfordulóját? Hiszen a magyar történelem – finoman fogalmazva – nemigen számított a román történész-szakma csemegéjének. A magyar történelem mindenütt ott van Erdélyben, bármely régész vagy középkori-szakértő óhatatlanul szembesül vele. Ráadásul a román historiográfia eléggé elhanyagolta Déva történetét, mondta Ionuţ Codrea. Déva legrégibb és évszázadokig legjelentősebb főtemploma megérdemli a tanulmányt. A könyv a gazdag információkon kívül érdekes, századfordulós fotókat és régi térképeket is tartalmaz, méghozzá roppant színvonalas kiadásban.
Chirmiciu András