Miről beszél karácsony?

Kategória: Közös Értékeink! Találatok: 1069

Karácsony! Sok mindenről beszél ez az ünnep. Sok minden történt azon a nagy napon, amikor Isten Fia emberi testben megjelent közöttünk. Akkor és azóta is sötétségünkbe fény ragyogott be, mennyei Fény, amely mennyei örömet ad és jelt a világnak. Az éjszakában fényt gyújt az ember, mert látni akar, tevékenykedni akar, s mert el akarja uzni a sötétség okozta félelmet. Ez az általa gyújtott fény nem terjed messzire, nem uz el minden sötétséget. Olyan fényre is szüksége van, amit Isten gyújt, amely át tud hatolni minden sötétségen, ami életet tud fakasztani a téli fagytól megdermesztett földből is, ami be tudja ragyogni életutunkat, célt tud adni az ember elé, hogy lássa tennivalóit, az irányt, hogy merre menjen, amely fel tudja melegíteni a megfagyott emberi lelket és a szeretet melegével tudja megtölteni.

Ez a fény ragyogta be a pásztorok és a napkeleti bölcsek éjszakáját. Ez a fény ragyogja be a keresztség szentségében az Isten gyermekévé fogadott embert a húsvéti és a keresztelői gyertya fényén keresztül.
Karácsony éjszakáját nemcsak a fény, de a legnagyobb örömhír is ragyogóvá tette. Ez az örömhír egy régi ígéret beteljesedéséről szólt, mert az Úr sosem maradt adósa népének. Amit a próféták által megjövendölt, beteljesedett. Ez az örömhír így szólt: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3, 16)
Karácsony éjszakájához egy nagy jel is fűződik: egy pólyába takart gyermek! Az angyalok ezt mondták a pásztoroknak: „Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve” (Lk 2, 12) Egyszerű, jelentéktelennek látszó jel, mégis nagyobbat és jelentősebbet nem látott ennél a világ, mert ebben a gyermekben
„megjelent Üdvözítő Istenünk emberszerető jósága” (Tit 2, 11). A Mindenható, a Végtelen, a Hatalmas Isten ilyen kicsinnyélett értünk. Olyan jel ez, amely azt hirdeti, hogy „velünk az Isten”.
Éppen ezért olyan szomorú az, amit Szent János evangélista ír evangéliumának kezdetén: „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”. (Jn 1, 11). Olyan szomorú, ha az ember elzárkózik a mennyei fény elol, amikor a karácsonyi örömhír nem mond neki semmit. Olyan szomorú, amikor úgy kezeli az Istennel kapcsolatos hírt, mint Heródes király, aki megriadt a hír hallatára és elhatározta, hogy eltéteti láb alól, és ki is végeztette a betlehemi és környékbeli gyermekeket
abban a hitben, hogy a gyermek Jézus is közöttük lesz. Olyan szomorú, amikor az ember élete olyan, mint a betlehemi vendégfogadó, amelyre azt írták ki: „telt ház”, nincs hely. Jézus már nem fér be, nincs hely számára.
Karácsonyt csak az ünnepel igazán, aki tudja, hogy kit ünnepel. Aki engedi, hogy karácsonynak a fénye beragyogja, örömüzenete egészen átjárja, és a pásztorokkal megtalálja a Gyermeket, a napkeleti bölcsekkel pedig hódol elotte, ajándékait: a hitet, a reményt és a szeretetet adva neki.
Ilyen karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak nagy szeretettel Tamás József püspök.