A leghíresebb Mária-jelenések

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_123-szuzanya.jpgMár az ókeresztény hívek is kiemelkedő tiszteletben részesítették Jézus édesanyját, s azóta is sokan fordulnak hozzá imáikkal. Számunkra, magyarok számára különösen fontos ő, hiszen Szent István hazánkat Mária gondviselésébe ajánlotta. A 19. század közepétől Mária több országban megjelent a hívek előtt, az örök létezés bizonyítékául.

Lourdes
A franciaországi Lourdes a Pireneusok között, a spanyol határ mentén fekszik, közel a Földközi-tengerhez. Három gyermek, Bernadette és Maria Soubirous, a helyi szegény molnár lányai, és Janka Abadie 1858. február 11-én fát szedegettek a Massabielle-szikla környékén. A malompatakon átgázoltak, de a 14 éves, beteges Bernadett elmarad társaitól. Váratlanul erős szélzúgásra figyelt fel, és feltekintve egy sziklahasadékban a Szent Szüzet pillantotta meg.
A jelenés asszonya fénytől övezve, gyönyörű fehér ruhában tűnt fel, derekát kék öv fonta körül, fejéről dús fátyol omlott alá. Imádságra kulcsolt kezében hófehér rózsafüzért tartott, amelynek szemeit aranylánc fogta egybe. Bátorítólag rámosolygott Bernadettre, lassan keresztet vetett, de nem szól semmit. A következő napokban a jelenés többször megismétlődött. A harmadik jelenés napján (február 18.) Mária először szólt Bernadetthez, és arra kérte, hogy két héten át mindennap jöjjön el a jelenés helyére, mert sok embert szeretne látni.
A kilencedik jelenés (február 25.) napján, amikor már 350 ember jött el, a Szűz a következőket mondta: "Igyál és mosdjál meg a forrásból és egyél a füvekből, melyek ott teremnek". Bernadett a jelzett helyre ment, s kézzel kaparni kezdte a földet a barlang egyik száraz szögletében, ahol nemsokára víz jelent meg. Undorát legyőzve ivott a sáros vízből, megmosakodott, és evett a fűből is. Ezután a forrás vize egyre bőségesebben áradt, elhagyta a barlangot, és vize letisztult.
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_123-felholddal.jpgAz első csodás gyógyulások már a jelenések napjaiban bekövetkeztek, ennek ellenére hadjárat indult Bernadett és a forrás ellen: rendőrségi eljárások, a barlang betömése, korlátok felállítása, tiltások következtek. A forrás és a csodás gyógyulások nem győzték meg az emberek nagy részét, és a plébánost sem. A Lourdes-i Boldogasszony 18 alkalommal jelent meg Bernadettnek. Az utolsó jelenésre a barlang előtt április 7-én, Mária búcsúlátogatására pedig július 16-án került sor.
A lourdes-i forrás vize ma is buzog, és gyógyít. A víz összetételét már sokszor megvizsgálták, és az eredmény mindig ugyanaz: normális ivóvíz. Az elmúlt 150 év alatt Lourdes-ban mégis 6-7 ezer ember gyógyult meg. Jellemző az egyházi vizsgálat szigorúságára, hogy e gyógyulások közül alig 60-at ismert el csodálatosnak. Lourdes-ot évente 3-4 millió zarándok és sok százezer beteg keresi fel. A betegekről, a gyógyulásokról a Lourdes-ban működő Nemzetközi Orvosi Iroda készít feljegyzéseket. A lourdes-i gyógyulások sora világos jele és igazolása Bernadett hitelének.
Bernadett 13 évig volt szerzetes, és a megaláztatások, a szenvedések élete végéig elkísérték. 1879. április 16-án halt meg Neversben. 1925-ben boldoggá avatásakor exhumálták, és holttestét 46 év után épségben találták. 1933. december 8-án XI. Pius pápa avatta szentté. Bernadett holtteste ma a nevers-i kolostorkápolnában látható.
Az Egyház 1993-tól az első lourdes-i jelenés napján, február 11-én ünnepli a Betegek Világnapját.