Liszt és Assisi, avagy ferences repülőterek

Nyomtatás

A szerdai döntés értelmében Liszt Ferenc nevét veszi fel a ferihegyi repülőtér. Néhány héttel ezelőtt Umbria tartomány döntött úgy, hogy az Assisi közelében fekvő repülőtér Szent Ferenc nevét viseli majd.

XVI. Benedek pápa ez év október 27-re meghívta Assisibe a világvallások vezetőit, hogy Szent Ferenc sírja fölött imádkozzanak a világbékéért. A vendégeket az Assisi Szent Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várják majd a ferences házigazdák.
Érdekes egybeesés. A Magyar Országgyűlés szerdai döntése értelmében az idén kétszáz éve született Liszt Ferenc nevét veszi fel Budapest nemzetközi repülőtere. Néhány hete pedig az olasz Umbria tartomány közgyűlése hozott határozatot arról, hogy az Assisi közelében lévő nemzetközi repülőtér ezentúl Szent Ferenc nevét viseli. A világhírű magyar zeneszerzőről közismert, hogy nagy tisztelője volt védőszentjének, és hogy maga is tagja volt a Szent Ferenc alapította ferences világi rendnek.
Az umbriai döntést Giuseppe Piemontese kusztosz, a Szent Ferenc-bazilika kolostorának elöljárója nagy örömmel fogadta: „Az Umbriába érkező zarándokoknak és utasoknak nagy ajándék a repülőtér új neve, mert Szent Ferenc mindenkit a szeretetre, Isten, felebarátaink és a természet iránti tiszteletre tanít. Assisi szentje ezeket az értékeket tette mindenki számára kézzelfoghatóvá a testvériség, az igazságosság és a béke megélése által.”
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír